Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Kulturális hírek'
2015 február 21 szombat - 00:04:55     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

2015. február 20-án, délután tartották meg a tavaly októberben kezdődött helytörténeti vetélkedő döntőjét a Művelődési Házban az Abonyi Lajos Múzeum Baráti Kör és az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely szervezésében. A vetélkedőt a szervezők azzal a nem titkolt szándékkal rendezték meg, hogy bővítsék a résztvevők körét. Legközelebb már nem csak az iskolák tanulóit és pedagógusait várják a megmérettetésre, hanem családok és baráti közösségek megjelenésére is számítanak. A verseny célja Abony város történelmének megismertetése a fiatalabb korosztállyal, a Múzeum Baráti Kör taglétszámának növelése, fiatal tagokkal való bővítése. A vetélkedő megnyitójaként a Somogyi iskola kiskórusa magyar népdalokkal szórakoztatta a jelenlévőket, Király Borbála felkészítő tanár vezetésével. A döntő vezetői, egyben a feladatok összeállítói: Györe Csaba, a Somogyi Imre Általános Iskola pedagógusa és Tarjányi István a Múzeum Baráti Kör titkára voltak.


Olvasd tovább...
2015 február 18 szerda - 10:22:48     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

2015 február 17 kedd - 00:45:34     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola igazgatójaként tájékoztatást nyújtok az iskolánkban megszervezésre kerülő közösségi szolgálatról. A közösségi szolgálat keretén belül a diákok – a törvényi szabályozás alapján - önként választják meg azokat a tevékenységeket, ahol az 50 órát teljesítik.
 
Az elmúlt két évben többek között az alábbiakban vettek részt diákjaink:
- korrepetálás általános iskolákban
- ruhatárban és jegyszedésben segítés
- kulturális programokban szereplés (iskolai és városi műsorok)
- szociális intézményekben egy-egy ünnep alkalmából megemlékezés
- katonai akadálypálya építése a gimnázium tanulói számára
- a Városunk Fejlődéséért Egyesület programjaiban önkéntesség (mellrák elleni séta)
- helytörténeti tábor szervezés
- ételhordás idős emberek részére
- a Speciális Otthonban műsorok adása


Olvasd tovább...
2015 február 17 kedd - 00:32:55     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak tanulmányi, kulturális, és sportversenyeken való részvétele az elmúlt időszakban:
Tóth Sándor – Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Hobby Cart Kupán III. helyezést ért el a Hungaroring mellett
Speckner Ákos – ifi kategóriás horgászversenyen III. helyezést ért el
Szikszay Zsófia – Abony KC – NB2 felnőtt kézilabda csapat I. helyezést ért el, az ifi csapatban III. helyezést ért el,
Koncsik-Treczker Tibor, Kormos Máté, Varga Balázs – MAFUSZ Minősítő hangverseny Koncertfúvós kategória – Arany diploma, Szórakoztató Show kategória – Kiemelt arany. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál Mór – arany elismerésben részesültek,
Koncsik-Treczker Tibor - Ceglédi Kamarazenei Fesztivál – Kiemelt Nívódíjat kapott
Telek Viktória – az UDO Moderntánc kupasorozaton Soloban 1. helyezést ért el,csapatban egy ezüst és egy aranyérmet nyert.
Molnár Nikoletta Norvégiában a Nemzetközi kadet versenyen aranyérmet nyert bírkózásban.
l-Taji Petra – Pest Megyei Matematika Verseny 10. helyezés, felkészítő tanár Herédi János tanár úr.
Balogh Annának – Szent-Györgyi Ifjú kinevezést adományozott a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány.
Balogh Anna az idei biológia OKTV-n is bejutott a második fordulóba, felkészítő tanár dr. Balangó László tanár úr.
Csajbók Attila a Hinomoto Kupa Országos Kyokushin Karate Ifjúsági fiú versenyén II. helyezést ért el. 
Bagi Sándor az Abonyi Kézilabda Klub legjobb férfi junior játékosa lett 2014-ben.


Olvasd tovább...
2015 február 16 hétfő - 18:53:03     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

Varázslatos estével ajándékozta meg a műértő és érzékeny közönséget Szulák Andrea és a Studio11 Ensemble együttes. Az országos hírű énekesnő Valentin nap alkalmából adott koncertet Abonyban, amelyen teltház volt. Színes dalrepertoár várta a közönséget, de a számok többségében a főszereplő a szerelem és a szeretet, a boldogság, vagy éppen annak melankolikus hiánya volt. Néha úgy kell, hogy dédelgess, „Boldogság, gyere haza”, „Szeretni bolondulásig”, „Egy darabot a szívemből”, csupán néhány dal, ami betöltötte a színháztermet, és megteremtette azt a bájos, vibráló és virtuóz atmoszférát, aminek valamennyi néző átadhatta magát. Szulák Andrea és a Studio11 Ensemble azokat a dalokat hozta el nekünk, amik az életük során meghatározó volt, megemlékezve szeretetteljes tisztelettel és alázattal azokról az énekesekről, zenészekről is, akik előttük taposták a nagyvilági deszkákat. Nem csak magyar, hanem angol számokat is játszottak. Cheek to cheek”, „Wave”, „Blues skies és az énekesnő egyik leghíresebb dala, Frank Sinatra New York, New York-a is dübörgött a színházteremben.
 
A képgaléria a képre kattintva tekinthető meg. Fotó: Borsányi János


Olvasd tovább...
2015 február 10 kedd - 12:14:54     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

Klikk a képre a nagyításhoz!Az abonyi Kultúra Háza februárban is színes programkínálattal várja az érdeklődőket. Február 19-én kerül bemutatásra a Nagykőrösi Körszínház és Ifjúsági Stúdió vendégjátékában a Moliére: Tartuffe című darab. A vígjáték az abonyi Kultúra Háza dráma bérletének első produkciója, amire szólójegyet is lehet vásárolni. Február 20-án a Helytörténeti vetélkedő döntőjére várjuk az érdeklődőket. A Bihari színkör szintén színdarabbal készül. A Hyppolit, a lakáj próbái már javában zajlanak. Várjuk szeretettel rendezvényeinkre!
 
Üdvözlettel:
Az abonyi Kultúra Háza munkatársai
(A képre kattintva nagyítható a plakát!)
2015 február 10 kedd - 11:41:46     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

A Salgóbányai Ifjúsági Tábor a Salgó Vár lábánál kellemes erdei környezetben várja vendégeit, mely az Északi-középhegység Cserhát egyik legszebb táján, a Karancs-Medves térségben található, természetvédelmi területen a szlovák határtól 7 km távolságra. 

10 db 5 férőhelyes faház, 1 db 6 fős faház és 1 db 5 fős komfortos faház várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket. Sátorozási lehetőség is biztosított. 

További információkat a plakátra kattintva olvashat!
2015 február 09 hétfő - 13:11:01     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

Szeretnénk olyan fiatalokat bemutatni a kedves Olvasóknak a következő időszakban, akik igazán példaértékűek kicsiny térségünkben! Ezen a héten az abonyi Majoros Noémit ismerhetik meg. Noémi 21 éves, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának végzős óvodapedagógus hallgatója, de csodás ének hangjával 2010-ben a Megasztár harmadik fordulójáig jutott. 

Miért, pont óvodapedagógus szeretnél lenni? 
Hirtelen jött az ötlet, hogy óvónő szeretnék lenni ugyanis gimnáziumi tanulmányaim alatt zenei pályára készültem és miután beadtam jelentkezésem még sokáig ez is volt első helyen a megjelölt szakok között. Az utolsó pillanatban azonban megváltoztattam a sorrendet és az óvodapedagógiát írtam előre pedig az ének-zene tanszék alkalmassági vizsgáján maximális pontszámot értem el. Rájöttem viszont, hogy nem érzem magaménak, ezt az utat. Édesapám ebben az időszakban egy helyi óvodában volt karbantartó. Mindig is jól értett a gyerekek nyelvén, az óvodában pedig különösen megszerették mind a gyerekek mind a pedagógusok. Rengeteg kedves és vicces történetet mesélt a munkából hazajövet és ekkor gondolkodtam el mi lenne, ha ezt a pályát választanám. Azóta sem bántam meg döntésem és mindenképpen a szakmámban szeretnék dolgozni.


Olvasd tovább...
2015 február 04 szerda - 12:13:18     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

2015 február 03 kedd - 17:50:06     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

Oldal:  1 2 3 ... 13 14 15
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények