Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Sporthírek'
2019 október 22 kedd - 18:29:46     Sporthírek     Hozzászólás 0

72750067_1340309262796144_2878036732983377920_n.jpgOktóber 21-én töltötte be 80. születésnapját Varga János. A tiszteletére a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Birkózó Szövetség a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban fogadást szervezett.
A sportlegendát Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, volt MOB elnök, illetve Kulcsár Krisztián, a MOB jelenlegi elnöke köszöntötte.
Pető Zsolt polgármester képviselte városunkat, Lőrinczy László pedig az Abonyi Birkózó Clubot. János bácsi a jókívánságok mellett abonyi kézműves termékeket kapott ajándékba, amelyeknek nagyon örült.
A fogadáson a családtagok, rokonok mellett rengeteg olimpikon részt vett, többek között Balczó András, Gergely András, illetve Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke is. A torta felvágását vidám hangulatú kötetlen beszélgetés követte.
János bácsi nagyon köszönte az abonyiaknak, hogy gondoltak rá. Nagyon jó szívvel gondol ő is ránk. Szeretne mihamarabb Abonyba látogatni, amint lehetősége nyílik erre. Folyamatban van a birkózó csarnok megépítése a gyulai iskola területén. Ennek a csarnoknak a megvalósításában ő nagyon nagy szerepet vállalt. Rengeteg erre érkező támogatás neki köszönhető majd – számolt be az estéről Pető Zsolt.

72746512_347918125987907_3876685658017759232_n.jpg
 
73293245_2598431400199919_5683132856717541376_n.jpg
 
72779434_1439432949547695_5535486818977316864_n.jpg
 
Abony Város Önkormányzata nevében további jó egészséget kívánunk Varga Jánosnak!
 
Cikk: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)
2019 október 21 hétfő - 19:44:10     Sporthírek     Hozzászólás 0

70711434_3171330473005842_4738730416603660288_n.jpg80. születésnapját ünnepli a mai napon Varga János, a Nemzet Sportolója, Abony Város Díszpolgára!
Varga János egy élő legenda, aki a birkózásban mindent megnyert, amit megnyerhetett. 1968-ban olimpiai bajnoki címmel öregbítette városunk hírnevét, ezenkívül kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnoknak mondhatja magát, emellett 15-szörös magyar bajnok is.
Számos kitüntetést nyert eddig el. A teljesség igénye nélkül a következőket:
- 1985: Mesteredző
- 2007: MOB érdemérem
- 2010: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztje
- 2016: A Birkózó Hírességek Csarnokának tagja
- 2018: A Nemzet Sportolója.
A mai napig ellátogat az abonyi mérkőzésekre is. Legutóbb a XX. Skultéty Sándor Birkózó Emlékversenyt nyitotta meg, ahol töretlen kitartásra bíztatott minden résztvevőt. Kihangsúlyozta, hogy nem egy település nagysága számít a nagyon szép eredmények eléréséhez, mert minden munkába fektetett energia meghozza egyszer a gyümölcsét! Erre ő az élő és követendő példa!
Budapesti köszöntésére Pető Zsolt polgármester, illetve Lőrinczy László, az Abonyi Birkózó Club elnöke ugyancsak ellátogatott, tolmácsolva szülővárosa jókívánságait. Abony Város Önkormányzata nevében is jó egészséget és nagyon boldog születésnapot kívánunk neki!

Jandácsik Pál
Fotó: Borsányi János
2019 október 19 szombat - 20:44:19     Sporthírek     Hozzászólás 0

imgp1339.jpgKözel 500 gyermek részvételével került megrendezésre az immár hagyományos birkózó sportnap. Abony város összes nagycsoportos óvodása  - több mint 180 fő - vett részt az október 18-án 10 órától kezdődő rendezvényen. Abonyi Birkózó Club fiataljai tartottak bemutatót, majd játékos sorverseny és grundbirkózás szerepelt a délelőtti programban.
Grundbirkózó Bajnoksággal folytatódott a sportnap, amely 13:30-kor kezdődött.
A 7-10 évesek tanulók számára hagyományosan megrendezésre kerülő versenyen 95 leány és 105 fiú szerepelt. Óriási küzdelmeket, nagyon sok ügyes, tehetséges fiatalt láthattunk a küzdő körökben.
Szurkolásból is jelesre vizsgáztak a gyermekek, szülők, pedagógusok.

Lányok eredménye (2011-2012-ben születettek):
20kg (6 induló)
1. Balogh Dóra: Gyulai 3. c
2. Gazsi Sára: Somogyi 1. m
3. Sándor Ágnes: Somogyi 1. m
3. Mészáros Réka: Somogyi 2. t
5. Boros Jázmin: Somogyi 1. m

24kg (12 induló)
1. Döme Laura: Somogyi 2. t
2. Nyúli Kiara: Somogyi 2. a
3. Kriakusz Mercedes: Somogyi 2. t
3. Koncsik Sára: Somogyi 1. t
5. Barta Boglárka: Somogyi 2. m
5. Szórád Boglárka: Somogyi 3. t

28kg (11)
1. Lipák Rubina: Somogyi 2. t
2. Juhász Jázmin: Somogyi 1. t
3. Rajki Kocsis Niobé: Gyulai 3. z
3. Gazsovics Zsófia: Somogyi 2. t
5. Benke Ágnes: Somogyi 1. m
5. Telek Amanda: Somogyi 3. t

32kg (8)
1. Brumár Noémi: Gyulai 3. c
2. Mucsi Regina: Somogyi 3. t
3. Csizmadia Anna: Gyulai: 2. z
3. Bojtor Petra: Gyulai 2. b
5. Zsákai Mirjam: Somogyi 3. t
5. Megyeri Hanga: Gyulai 2. b

37kg (6)
1. Szabó Blanka: Somigyi 2. t
2. Benke Flóra: Gyulai 2. b
3. Mayer Anna: Somogyi 3. t
3. Szekeres Bernadett: Gyulai 2. b
5. Papp Nikoletta: Somogyi 2. m

43kg(4)
1. Harmati Vivien: Gyulai 2. b
2. Szőke Liliána: Somogyi 3. t
3. Lengyel Tímea: Gyulai 3. b
4. Oláh Tamara: Somogyi 3. t

Fúk (2011-2012-ben születettek):
20kg (4)
1. Raffai József S. 1t
2. Kocsis Ádám S. 1t
3. Majercsik Balázs S. 1t
3. Jakab Marcell S. 2m
4. Nyúli Roland S. 1t

24kg (16)
1. Egedy Balázs: Somogyi 3. t
2. Markó Martin: Somogyi 1. m
3. Horváth László: Gyulai 2. z
3. Molnár Csongor: Somogyi 2. m
5. Rafael Márk: Somogyi 2. t
5. Jakab Marcell: Somogyi 3. m

28kg (18)
1. Hamar Máté: Somogyi 2. m
2. Bakos Patrik: Gyulai 1. z
3. Balázs Bence: Somogyi 3. t
3. Szebeni Olivér: Gyulai 3. z
5. Raffai Róbert: Somogyi 2. z
5. Rithnovszki Gergő: Somogyi 1. m

32kg(13)
1. Benedek Marcell: Gyulai 3. b
2. Tóth Benedek: Somogyi 1. m
3. Urbán Dávid: Gyulai 2. b
3. Juhász Benedek: Gyulai 3. b
5. Sándor Pál Kevin: Gyulai 1. z
5. Vig Levente: Gyulai 2. b

37kg (3)
1. Molnár Szabó Zalán
2. Kovács Levente: Somogyi 2. m
3. Csáki Arminali: Somogyi 2. t

43kg(3)
1. Vadas Roland: Somogyi 2. t
2. Pélyi-Tóth Ármin: Somogyi: 3. t
3. Molnár Márk: Somogyi 2. a

+43kg (5)
1. Nagy Szabolcs: Gyulai: 3. c
2. Mészáros Ádám: Gyulai: 1. z
3. Zoltán Salvatore: Somogyi 2. t
3. Zoltán Salvatore: Somogyi 1. t
 
2009-2010-ben született lányok eredménye:
24kg (9)
1. Sárkány Terézia: Gyulai: 3. c
2. Sánta Zsuzsanna: Gyulai: 4. a
3. Molnár Jázmin: Gyulai 3. c
3. Földi Edina: Somogyi 3. a
5. Molnár Bianka: Gyulai 3. c
5.Bukó Mónika: Somogyi 3. t

27kg (9)
1. Döme Rebeka: Somogyi 3. t
2. Berta Klaudia: Somogyi 4. t
3. Mező Olívia: Gyulai 3. z
3. Orbán Vivien: Gyulai 4. b
5. Abonyi Tünde: Gyulai 4. b
5. Fajka Léda: Gyulai 4. b

31kg (7)
1. Kecskeméti Eliza: Somogyi 5. t
2. Domoszlai Zóra: Somogyi 3. t
3. Herédi Julianna: Somogyi 3. m
3. Shwarzenberger Lili: Somogyi 5. t
5. Barna Melinda: Gyulai 4. b
5. Kállai Jázmin: Gyulai 4. a

35kg (4)
1. Gócsa Lili: Somogyi 5. t
2. Varga Petra: Gyulai 4. b
3. Grósz Liliána: Gyulai 4. b
4. Nics Gabriella: Somogyi 3. t

40kg(7)
1. Terék Tekla: Somogyi 3. t
2. Veres Szabina: Somogyi 4. t
3. Havellant Réka: Somogyi 5. t
3. Szelőczei Lili: Gyulai 3. b
5. Bradács Emma: Somogyi 3. m
5. Gazsovics Nóra: Somogyi 5. t

45kg (4)
1. Szabados Dorina: Somogyi 3. m
2. Kontra Orsolya: Gyulai 4. ba
3. Magyar Zoé: Somogyi 3. t
4. Hubai Hanna: Somogyi 5. m

+45kg(8)
1. Bazsó Hanna: Somogyi 5. t
2. Flammer Tekla: Gyulai 4. b
3. Sulyok Abonyi Viktória: Somogyi 3. m
4. Retkes Boglárka: Gyulai 4. z
5. Simó Viktória: Gyulai 3. b
5. Hamar Adrienn: Somogyi 5. m
 
2009-10-ben született fiúk eredménye:
24kg (6)
1. Viszkok Bence: Somogyi 3. t
2. Földi Kevin: Gyulai 3. z
3. Juhász Márton: Gyulai 3. z
3. Benyus Nimród: Gyulai 3. z
5. Antal Zalán: Gyulai 3. b

28kg (6)
1. Berkó Zalán: Gyulai 3. b
2. Tóth Marcell: Somogyi 4. m
3. Kökény Mihály: Somogyi 4. m
3. Perjési László: Gyulai 4. z

32kg(9)
1. Balázs Erik: Somogyi 5. t
2. Molnár Zalán: Gyulai 3. b
3. Markó Dominik: Somogyi 4. t
3. Juhász Gergő: Somogyi 4. m
5. Brezvai Kristóf: Gyulai 3. c
5. Pélyi Tóth Bence: Gyulai 4. b

37kg (7)
1. Duka Horáció: Somogyi 4. t
2. Mészáros Botond: Gyulai 3. b
3. Valkó Milán: Gyulai 3. b
3. Juhász Máté: Somogyi 4. m
5. Varga Csanád: Gyulai 3. b
5. Szöllősi Szabolcs: Somogyi 3. m

43 kg (3)
1. Bárány Zsombor: Somogyi 5. t
2. Mészáros Bence: Gyulai 4. b
3. Bóta Miklós: Gyulai 3. b
3. Raffael Gusztáv: Somogyi 4. t
5. Szabó József: Somogyi 4. m
5. Szandi Imre: Somogyi 4. t

49kg (4)
1. Rózsa Imre: Gyulai 2. n
2. Major Gábor: Gyulai 4. b
3. Szokoli Patrik: Somogyi 4. t
3. Lukács István: Gyulai 3. c
 
+49kg (8)
1. Kemenczés Áron: Somogyi 5. a
2. Bencsik Balázs: Gyulai 4. z
3. Balázs Zoltán: Somogyi 3. m
3. Kramer Ákos: Somogyi 4. m
5. Kovács Tamás: Gyulai 4. b
5. Varga Zsombor: Somogyi 5. m
 
Legtöbb győzelemért kapott különdíjasok:
lányoknál:
Döme Laura (24kg 12 induló) Somogyi 2. t
fiúknál:
Hamar Máté (28kg 18 induló) Somogyi 2. m

Csapatverseny végeredménye :
1. Somogyi Imre Általános Iskola: Dósa Fehér Margit 3. t 78 pont
2. Somogyi Imre Ált. Isk.: Tóth Renáta 1. t 57 pont
3. Gyulai Gaál Miklós Ált. Isk.: Nagy Ilona 2. b 46 pont
4. Somogyi Imre Általános Iskola: Pászti Zsuzsanna 5. t 45 pont
5. Gyulai Gaál Miklós Ált. Isk.: Szabóné Magyar Éva 3. c 39 pont
6. Gyulai Gaál Miklós Ált. Isk.: Kovácsné Prágai Ilona 4. b 38 pont

Abony Város Önkormányzata nevében is gratulálunk a szép eredményekhez!

Az abony.hu-nak beszámolt: Lőrinczy Attila edző
Fotók: Jandácsik Pál
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 október 14 hétfő - 13:47:51     Sporthírek     Hozzászólás 0

imgp1098.jpgA Somogyi Imre Általános Iskolában kültéri kézilabda pálya kerül kiépítésre a Magyar Kézilabda Szövetség tornaterem/tornacsarnok felújítási programot támogató projektje keretén belül. A pályázaton való részvételről és a szükséges önerő biztosításáról a Képviselő-testület a 2/2018. (I. 11.) számú határozatával döntött.
Az iskola jelenlegi bitumenes pályája már nagyon rossz állapotban volt, a program pedig lehetőséget biztosított a fejlesztésre. A felújítási munkálatok során a meglévő bitumenes pályát kijavítják, a vízelvezetést kiépítik, majd minősített, UV-álló elemes műanyag burkolatot kap, amit felfestenek. A pályához tartozik majd egy 1,1 m magas palánkrendszer, illetve 2 db szabvány méretű kézilabda kapu. A palánkrendszer fix, de csavarral le lehet majd szedni az egyéb iskolai rendezvények miatt.
A felújítási munkálatok bruttó 32.385.000,-Ft-ba kerülnek. Ennek a költségnek a 30%-át az önkormányzat fizeti meg. A kivitelezést a Bástya Millennium Zrt. végzi el, a műszaki ellenőri feladatokat pedig a Magyar Kézilabda Szövetség látja el. A munkálatok október 14-én kezdődtek el.
Az iskola igazgatónője, Kazinczyné Juhász Ildikó nagyon örül a fejlesztésnek, hiszen fontosnak tartja a kézilabdás utánpótlást, illetve azt, hogy a különféle sporttal kapcsolatos beruházásoknál kikérjék az intézményben dolgozó, testneveléssel foglalkozó tanárok véleményét is. A Török János Mezőgazdasági Szakképző Iskolában is hasonló pálya került kiépítésre Cegléden.
A munkaterület átvételénél felhívták a figyelmünket, hogy Dr. Gyuris Mária Valéria doktornő portájáról átlógnak a fák – taglalta Kazinczyné Juhász Ildikó. – Engedélyt adott a legallyazásukra, hogy ezzel segítse a munka elkezdését. Egy műanyag borítású pálya legnagyobb ellenesége ugyanis a falevél, amit nem lehet kisöpörni a rései közül. Amikor ellátogattam a ceglédi iskolába, ott is láttam, hogy messzebbre ültették a fákat.
Az iskola a napokban átesett egy sikeres ellenőrzésen az Oktatási Hivatal által, illetve folyik a pedagógusok minősítése is az intézményben, de a sok tennivaló ellenére az igazgatónő tele van újabb tervekkel.
Szerveztünk egy bált, ahol egymillió forintot gyűjtött össze az iskolánk alapítványa, amellyel a kézilabda pálya megépülését támogatja. Szeretnénk további fejlesztéseket is. A kivitelezés alvállalkozójától kértünk árajánlatot, mert egy futó folyosót szeretnénk a tornaterem mögé, illetve ezzel együtt szeretnénk a sportudvarunkat is fejleszteni.
 
Cikk és fotó: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 október 08 kedd - 13:21:00     Sporthírek     Hozzászólás 0

71691716_2439625052947784_1027956291508633600_o.jpgAz Abonyi Torna és Akrobatika Klub versenyzői megkezdték az őszi szezont. Az első verseny A Budapest International Acro Cup volt, amelyen 13 ország közel 40 egyesülete vett részt.
A lányok nagyon sok munkát fektettek a felkészülésbe, hiszen szinte mindegyikőjüknek ez volt az első nemzetközi versenye. Tudásukhoz képest igyekeztek a legjobb formájukat nyújtani, bár nagyon izgultak. Mindamellett, hogy sok-sok tapasztalatot szereztek, nagyon szép eredményeket is elértek.
 
Eredmények:
Youth kategóriában:
Gócsa Lili-Szabados Brigitta-S. Tóth Dorka 21.
Bajtai Evelin-Szabados Szabina 12.
Antal Fruzsina-Benyus Adél a 8. helyen jutott a döntőbe, ahol egy helyet javítva a 7. helyen végeztek.
 
12-18 kategória:
Menyhárt Edina- Vágó Luca 3. hely

Abony Város Önkormányzatának nevében is gratulálunk a szép eredményekhez, és hasonló sikereket kívánunk!
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Szalinka Szilvia edző
Fotó: Budapest Acro Cup 2019
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 október 05 szombat - 13:03:13     Sporthírek     Hozzászólás 0

 love2run.jpg
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 október 04 péntek - 14:27:06     Sporthírek     Hozzászólás 0

kzisplakt_20191006-01.jpgAz elmúlt hétvégén döntetlen eredmények születtek Dabason.
 
Felnőtt Dabasi KC VSE U23 vs Abonyi KC
29:29 (11:17)
Felnőtt csapatunk megszerezte első bajnoki pontját a Dabas U23-as csapata ellen!
Az első félidőt 6 góllal megnyertük (11:17), de a második félidőt a hazai csapat hozta 6 góllal (18:12). Így a mérkőzés 29:29-es döntetlennel zárult!
 
Ifjúsági Dabasi KC VSE vs Abonyi KC
30:30 (13:16)
Ifjúsági csapatunk két győzelemmel a háta mögött lépett pályára a győztesnek járó pontokért. Az első félidő itt is a mienk volt, azonban a második játékrészben a hazai csapat pontot mentett.

Október első vasárnapján hazai környezetben lesz lehetőség pontszerzésre csapatainknak! Ezúttal Dunaharaszti MTK csapatát látjuk vendégül!Várunk minden kézilabda barátot, szurkolót!

Az abony.hu-ank beszámolt: Máda Csaba Abonyi KC alelnök
(A nagyításhoz kattintson a képre!)

2019 szeptember 30 hétfő - 20:17:05     Sporthírek     Hozzászólás 0

img_4852.jpgAbony Város Önkormányzatának Humánpolitikai Bizottsága jótékonysági sportrendezvényt: futást, illetve sétát rendezett szeptember 29-én Szarvák Bencének.
Az abonyi 17 éves fiú egy rendkívül ritka, gyógyíthatatlan betegségben: Duchanne szindrómában szenved, amely folyamatos leépüléssel jár. Bence jelenleg ágyhoz kötött, gépi lélegeztetésre szorul, édesanyja folyamatosan ápolja otthon. Gondozása rendkívüli anyagi terhet ró szeretteire, ezért Bence életminőségének javításáért, gyógyászati segédeszközök beszerzése érdekében szervezték a rendezvényt, amelyre nagyon sokan ellátogattak. Több száz abonyi lakos gyűlt 16 órára a Főtérre fiataloktól az idősekig, azért, hogy támogassák a nemes ügyet.
A rendezvény teljes bevételét Bencének és családjának ajánlották, azonban nem ez az egyetlen jótékonysági felhívás, amelyet a közelmúltban kezdeményeztek érte. Október 18-án az abonyi Kultúra Háza színháztermében kerül megrendezésre egy jótékonysági zenés est, amelyre ugyancsak hívják a segíteni vágyó lakosokat!

jtkonysgi_est2019plakt.png
(A nagyításhoz kattintson a képre!)

Jandácsik Pál
Fotó: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a fenti képre!)


2019 szeptember 27 péntek - 19:58:23     Sporthírek     Hozzászólás 0

dsc_0124.jpgAz elmúlt fordulóban a Pénzügyőr SE csapatát fogadtuk, akik első mérkőzésükön Dunaújváros ellen maradtak alul. Bizakodtunk a pontszerzésben, de sajnos rossz előjelekkel indultunk neki a mérkőzésnek, már ami a kapus posztot érinti. Igyekeztünk mindezeket félre tenni és pontot, pontokat itthon tartani.
A mérkőzést jól kezdtük, de a vendégcsapat negyed óra játék után jobban dominált és pár gólos előnyt is szereztek. A félidő végére kicsit megráztuk magunkat, de leginkább egyéni megoldásoknak köszönhetően átvettük a vezetést (15:14). A második félidőben ez eddigieknél hullámzóbb játékot produkáltunk. A félidő feléig nehezen ment a gólszerzés, védekezésünk is eléggé szellős volt. Hátrányukat folyton ledolgozta a Pénzügyőr és volt, hogy 6 gólos előnyük is volt. Utolsó 5 percben jött egy olyan lendület, aminek köszönhetően felzárkóztunk (30:33), de ez már kevés idő volt a pontszerzésre. Végén pedig a Pénzügyőr csapata örülhetett a győzelemnek.
 
Abonyi KC – Pénzügyőr SE
31:33 (15:14)
Játékosok: Almási L., Csapi B.(2), Gulyás Zs., Harkai B. (4), Herczeg P. (1), Imregi F. (8), Ledacs-Kis R. (3), Ollári Sz., Peszeki N. (3), Szilágyi J. (2), Szuhányi Z. (4),  Tóth Z., Újhelyi T., Vígh J. (2)
Hétméteres: 4-3; 4-4
 
dsc_0047.jpg

Ifjúsági csapatunk egy győzelemmel már a zsebében vágott neki az első hazai mérkőzésnek. Remek játékot produkáltunk és erődemonstrációt is mutattunk ezzel. Az első félidő elején még ez ugyan nem látszódott, de megmutatkozott a csapatszellem, az elszántság. Félidő végére nem fáradtunk el és helyzeteinket gólra tudtuk váltani. 6 gólos előnnyel fordultunk a második félidőre. Szünet után is meccsben maradtunk és tudtuk folytatni a játékunkat. 3 gólnál közelebb nem engedtük a Pénzügyőrt, ami a végéig ki is tartott és megszereztük a második győzelmünk.
 
Abonyi KC – Pénzügyőr SE
34:31 (17:11)
 
Játékosok: Balog M., Benyus M.(1), Ferenczi I., Földi T., Hegedűs G., Kelemen P., Komáromi M., Ollári Sz. (9), Seres B. (3),  Seres T.(4), Sulyok I., Szűcs B. (7),  Vágó B. (10), 
Kapus: Varga Z.
Hétméteres:4-3; 3-3
 
Következő mérkőzéseinket a Dabas otthonában játsszuk! Hajrá Abony!
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Mádi Csaba, Abonyi KC alelnök
Fotók: Székely Szilárd
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson egy képre!)
2019 szeptember 17 kedd - 17:01:52     Sporthírek     Hozzászólás 0

kzisplakt_20190922-01.jpgElső fordulóban idegenben kezdtek férfi csapataink. Az első játéknapon ifjúsági csapatunkra szegeződött a figyelem! Szombat délelőtt (szeptember 14.) 2 pontot szerzet ifi csapatunk a Pénzügyőr SE-Budafok otthonában!
Remek játékkal már az első félidőben vezetett csapatunk (15:16)!
Második játétkrészben volt, hogy 8 gólllal is előrébb jártunk ellenfelünknél. Végig ugyan nem tudtuk tartani ezt az előnyt, de 3 gól megmaradt a lefújásig. Ebből a győzelemből mindenki kivette a részét, hiszen a benevezett keretből mindenki pályára lépett!
Pénzügyőr SE-Budafok – Abonyi KC: 26:29 (15:16)
Vasárnapi játéknapon (szeptember 15.) a Budapest bajnok Csepel DSE otthonában, egy drasztikus első félidőt követően, igen csak drámai végjátékban maradt alul felnőtt csapatunk. Az első félidőben a hazai csapat tudott érvényesülni, mi pedig próbáltunk utánuk kapaszkodni. Igyekeztünk minél kisebb hátránnyal kezdeni a 2. játékrészt, és ezen a napon a legkevésbé működő védekezést feljavítani. Kemény munkával az 51. percben sikerült egálra hozni a mérkőzést. Sajnos azonban a végére a hazai csapatnak jött ki a lépés. 9 percnyi kemény csatározást követően csak hazai győzelem született.
Csepel DSE – Abonyi KC: 35:33 (21:16)
Játékosok: Almási L. (2), Csapi B.(9), Harkai B. (6), Imregi F. (6), Ledacs-Kis R. (1), Szilágyi J. (1), Szuhányi Z. (3),  Tóth Z., Újhelyi T. (4), Vígh J. (1) kapusok: Aleksza T., Medgyes G. Ezen a héten vasárnap hazai pályán tudunk javítani a Pénzügyőr ellen! Várunk mindenkit szeretettel vasárnap 16 és 18 órától a Varga István Városi Sportcsarnokba! Leány serdülő csapatunk a Szigetszentmiklósi NKSE csapatát fogadta hazai környezetben. Nem volt egyszerű helyzete csapatunknak, de így derekasan helyt állt. A szezon elei formán még van mit javítani, amit már hétvégén meg is tehetnek a Gárdony-Pázmánd NKK csapatával szemben.
Abonyi KC – Szigetszentmiklósi NKSE 20:29 (7:14).
Hajrá lányok! Hajrá Fiúk! Hajrá Abony!
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Mádi Csaba
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
Oldal:  1 2 3 ... 47 48 49
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények