Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Egyesületi hírek'
2016 május 14 szombat - 19:59:56     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0
Most könnyen segíthet!

tesco_abony_fergeteg.jpg
Május 11-től a Tesco áruházaiban megkezdődött a zsetongyűjtés, mellyel helyi kezdeményezéseket, rendezvényeket támogathatnak egyszerűen az ott vásárlók.

Kérjük vásárlása után kapot zsetonjaival az abonyi 17. FUTABONY sportrendezvényünket támogassa!   Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy a pénztárnál kapott zsetonokat a mi

"Fergeteg Triatlon SE Futabony – egy egészségesebb, sportosabb városért"

gyűjtőbe dobja be.


Most könnyen segíthet nekünk.

Segítő szándékukat köszönjük!

Fergeteg Triatlon SE
2016 május 06 péntek - 19:53:05     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Örömmel fogad és jó hírrel vár minket otthonában. Izgatott, mi pedig nagyon kíváncsiak vagyunk a mellette helyet foglaló díszes, kék dobozra, és leginkább annak tartalmára. Az illendőségi protokollt követően megkérjük, hogy nyissa már ki végre, és dicsekedjen, legalább egy kicsit, nekünk és a lakosságnak. Szerényen, de ugyanakkor hatalmas büszkeséggel mutatja aztán a plakettet. Büszkék vagyunk. Jó érzés, ha Abonyt, abonyiakat díjaznak, méltatnak, mert azt az örömet mi is a magunkénak érezzük.

Nagy megtiszteltetés érte az Abonyi Lovas Klub tagjait, amikor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lovas Szövetség tavaszi közgyűlésén kitüntetést vehetett át Jandácsik István elnök.

"Jász-Nagykun-Szolnok Megye Lovassportjáért" Jandácsik István részére – olvassuk az emlékplaketten, melyet Bíró Árpád elnök úr adott át.

A díjjal Jandácsik István elmúlt években végzett kitartó szervezőmunkáját és színvonalas rendezését ismerték el, aki idén már a 11. fogathajtó verseny szervezésébe kezdett. Mint mondja, már a tavalyi rendezvény másnapján elkezdték a készülődést az idei lovas napokra. A lebonyolításban részt vesz a család apraja nagyja is, akik aktívan besegítenek a rendezvény levezénylésében és a háttérmunkákban – melyhez a JNSZ Megyei Lovas Szövetség is gratulált.


Olvasd tovább...
2016 március 13 vasárnap - 13:40:25     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Az Abonyi Birkózó Club március 1-jén toborzást tartott a Gyulai Gaál Miklós Általános és Művészeti Iskolában. A testnevelés órákon a birkózás és küzdő játékok bemutatásával népszerűsítették a sportágat.
 
A club célja, hogy minél több gyermek kipróbálja és elkezdje művelni ezt a csodálatos sportot. Kezdőknek minden pénteken 16.00-17.00-ig tartanak edzéseket az Apponyi Albert úti birkózó teremben! Az Abonyi Birkózó Club a helyszínen jelentkezőkön kívül is várja az érdeklődő szülőket, diákokat! Érdeklődni Nagy Tamás edzőnél, a 30/904-1235 telefonszámon lehet.
 
Darányi Erika
2016 március 11 péntek - 12:18:46     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0


"Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. 
Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább."
(Kosztolányi Dezső)

  
Az Abonyi Fúvószenekari Egyesület köszönetét fejezi ki a nagyrabecsült karmester, művészeti vezető
Varga Gábor
Artusjus-díjas trombitaművész tragikus távozása miatt megnyilvánuló
őszinte részvétért, együttérzésért és biztató szavakért.

Abonyi Fúvószenekari Egyesület


Fotó: Abonyi Fúvószenekari Egyesület honlapja

2016 március 02 szerda - 10:03:04     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Ki sokat, ki keveset, de ismét megérhetünk egy húsvétot. Vagy átélünk? Csak pozitívan tessék hozzáállni urak és hölgyek. Sokan mondják, hogy a karácsonyt szeretem, de a húsvétot nem. Tessék már ezt is egy kicsit másként értékelni ezt a nagyon szép vallási ünnepet.
 
Kétségtelenül, kölni, sonka, tojás, illatok keverednek. Jönnek a locsolkodók csőstül, bizony a szomszéd ember kicsit pityókásan udvarol a szomszédasszonynak. De hát az év többi részében is az asszonyság olyan parfümöket használ, hogy ha elmegy melletted, kiegyenesíti az agytekervényeidet, tojást, sonkát eszünk, a szomszéd Géza meg egyébként is udvarol a szomszédasszonynak, csak most lehet egy-két ízetlen versikét elsütni, ráadásul legálisan. A rokonok meg az év során sok esetben beugranak egyébként is hozzánk. 


Olvasd tovább...
2016 március 01 kedd - 22:04:07     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Kedves Abonyiak!
 
Az utóbbi időben több megkeresés érkezett, hogy különböző, még használható dolgokat tovább adnának/elajándékoznának, vagy némi összeget kérnének érte. Segítsünk, hogy eljusson a rászorulókhoz.

A Karitász Abonyi Csoportjának felhívása:
Hamarosan itt a tavasz. Többen átnézik a ruhás szekrényt, gardróbot, egyéb ritkán használt helyeket, ahol számukra már megunt, de még más számára használható holmik kerülnek elő.

Szívesen fogadunk:
- jó minőségű gyermek és felnőtt ruhát, cipőt, 
- takarót, ágyneműt, plédet, bútort, 
- könyvet, újságot, játékot, készségfejlesztő dolgokat, 
- egyéb jól működő, a rászorulók részére segítséget nyújtó, még használható dolgokat.
Kérem, vegyék fel a Karitász csoport tagjaival a kapcsolatot!

Szívesen segítünk!
 
Csizmadia Mihályné Karitász tag

Elérhetőségek:
Cím: Abony, Klapka Gy. u. 11/a
Nyitva tartás: Hétfőnként 09:00-10:30 és 14:00-15:30 között 
Tel.: 06-20/ 333 72 90, 06/30-360-38-76

2016 február 28 vasárnap - 13:15:23     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Kedves Barátaink! Tisztelt Ismerőseink!
 
Az Abonyi Fúvószenekari Egyesület mély fájdalommal tudatja, hogy NAGYRABECSÜLT KARMESTERE, VARGA GÁBOR, ARTISJUS-DÍJAS TROMBITAMŰVÉSZ tragikus hirtelenséggel elhunyt. 
... hiába vártuk, nem jött. Nem szokott hiányozni, késni sem. Tudtuk, hogy rengeteget dolgozik, utazik, de ha csak egy óra alvás jutott neki, akkor is jött. Jött, időben ott volt és hihetetlen lelkesedéssel látott munkához. 
Nem gondoltuk, hogy baj lehet, hiszen olyan erős, életvidám, fáradhatatlan és tettre kész volt. Rengeteg terve volt még … 
És csak vártuk …

KAKAS ELMENT ÖRÖKRE.

A megdöbbentő hír után is csak vártuk csendben. Vártuk, hogy egyszer csak belép az ajtón és …
Hálásak vagyunk, hogy köztünk volt. Megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan veszteség mindannyiunknak,
 
az Abonyi Fúvószenekari Egyesület nevében:
Gulykáné Gál Erzsébet
2016 február 09 kedd - 21:01:16     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Nagyításhoz kattintson a képre!
2015 december 21 hétfő - 15:51:06     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Nagyításhoz kattintson a képre!
2015 december 20 vasárnap - 09:26:03     Egyesületi hírek     Hozzászólás 0

Részletek a plakátra kattintva!
Oldal:  1 2 3 4 5 6 7 8 9
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények