Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2019 május 02 csütörtök - 11:07:00     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tisztelt Választópolgárok!

Magyarország Köztársasági Elnöke 2019. május 26. napjára (vasárnap) tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását.   

Magyarország Alaptörvénye értelmében az Európai Parlament tagjainak választásán választójogosult: az a magyar állampolgár, aki - Magyarországon él, magyarországi lakcímmel rendelkezik, vagy - Magyarországon él, bejelentett lakcímmel nem rendelkezik, és regisztrációs kérelme alapján szerepel a központi névjegyzéken, vagy - külföldön él, az Európai Unió területén kívüli lakóhellyel rendelkezik, és regisztrációs kérelme alapján szerepel a központi névjegyzéken, valamint az Európai Unió más tagállamának állampolgára, ha Magyarországon él, magyarországi lakcímmel rendelkezik, és kérelme alapján szerepel a névjegyzékben az EP tagjainak választásán.   Nem rendelkezik választójoggal az, akit bűncselekmény elkövetése vagy belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt. Nem választható az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgára, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából.  

ÉRTESÍTŐ A SZAVAZÓKÖRI NÉVJEGYZÉKBE VÉTELRŐL

A Nemzeti Választási Iroda 2019. április 5. napjáig értesítő megküldésével tájékoztatja azon választópolgárokat a szavazóköri névjegyzékbe vételükről, akik legkésőbb 2019. március 20. napjáig szerepeltek a szavazóköri névjegyzékben. Azt a választópolgárt, aki 2019. március 20. napját követően kerül a település (esetünkben Budapest XXIII. kerület) szavazóköri névjegyzékébe, a Helyi Választási Iroda személyes ügyintézés esetén az értesítő átadásával, nem személyesen történő ügyintézés esetén az értesítő megküldésével tájékoztatja a szavazóköri névjegyzékbe történő felvételről. Az értesítő a korábbiakhoz hasonló módon tartalmazza – többek közt – annak a szavazókörnek a sorszámát és a szavazóhelyiségnek a pontos címét, ahol Ön a szavazatát leadhatja, a szavazás idejét, valamint információt szolgáltat arról is, hogy a szavazóhelyiség akadálymentesített-e. Amennyiben az értesítőt nem kapja meg, vagy az elveszne, annak pótlását a Helyi Választási Irodától kérheti.

A MAGYARORSZÁGI LAKCÍMMEL NEM RENDELKEZŐ MAGYAR VÁLASZTÓPOLGÁROK NÉVJEGYZÉKBE VÉTELE Az érvényes magyarországi lakcímmel nem rendelkezőmagyar állampolgárok – amennyiben a korábbi választások alkalmával még nem kérték felvételüket a központi névjegyzékbe – 2019. május 2. napján 16.00 óráig nyújthatják be regisztrációs kérelmüket. Akik a korábbi választások alkalmával már regisztráltatták magukat, nincs tennivalójuk, automatikusan felkerülnek a levélben szavazók névjegyzékébe.    

AZ EURÓPAI UNIÓ MÁS TAGÁLLAMA ÁLLAMPOLGÁRÁNAK NÉVJEGYZÉKBE VÉTELE Az Európai Unió más tagállamának Magyarországon érvényes lakcímmel rendelkező állampolgára a lakcíme szerinti Helyi Választási Irodától kérheti névjegyzékbe vételét, úgy, hogy kérelme legkésőbb 2019. május 10. napján 16.00 óráig megérkezzen a Helyi Választási Irodához. Ha már kérte névjegyzékbe vételét EP választásra, akkor új kérelmet nem szükséges benyújtania. Az Európai Unió más tagállamának az Európai Parlament tagjainak választására is kiterjedő hatállyal a központi névjegyzékben szereplő állampolgára 2019. május 16. napján 16.00 óráig kérheti, hogy a központi névjegyzékbe vétele az Európai Parlament tagjainak választására ne terjedjen ki.  

  A SZAVAZÁS HELYE, IDEJE 

A választópolgárok fő szabályként a lakóhelyük szerint kijelölt, a részükre megküldött Értesítőn feltüntetett szavazókörben szavazhatnak, 6.00 órától 19.00 óráig.   

1. számú szavazókör (Iskola, Bicskei u. 2.)                                   
2. számú szavazókör (Iskola, Bicskei u. 2.)                                   
3. számú szavazókör (Iskola, Radák út 42.)                                 
4. számú szavazókör (Iskola, Radák u. 42.)                                  
5. számú szavazókör (Iskola, Szelei út 1.)                                     
6. számú szavazókör (Iskola, Szelei út 1.)                                     
7. számú szavazókör (Iskola, Abonyi L. u. 8.)                              
8. számú szavazókör (Iskola, Abonyi L. u. 8.)                              
9. számú szavazókör (Iskola, Szolnoki út 7.)                                
10. számú szavazókör (Iskola, Szolnoki út 7)                               
11. számú szavazókör (Óvoda, Tószegi út 58/a.)                          
12. számú szavazókör (Óvoda, Tószegi út 58/a.)                          
13. számú szavazókör (Iskola, Vasút út 118.)                               
14. számú szavazókör (Iskola, Vasút út 118.)                               
15. számú szavazókör (Művelődési Ház, Báthori út 2.)              
16. számú szavazókör (Művelődési Ház, Báthori út 2.)             

A SZAVAZÁS MÓDJA

A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben szerepel. A választópolgárnak igazolnia kell személyazonosságát, valamint lakcímét vagy személyi azonosítóját. A szavazólap átvételét a választópolgár a szavazóköri névjegyzéken saját kezű aláírásával igazolja. A választópolgár a választójoga gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhat a szavazóhelyiségben. A szavazólap kitöltésére szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A szavazófülke igénybevételére a szavazatszámláló bizottság felhívja a választópolgárt, de arra nem kötelezheti. Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, általa választott segítő - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét igénybe veheti. A látássérült választópolgár – ha ezt előzetesen, legkésőbb 2019. május 17. napján 16.00 óráig benyújtott kérelmével igényli - Braille-írással ellátott szavazósablont vehet igénybe a szavazás segítése céljából. A választópolgár a szavazóhelyiségben tartózkodásának időtartama alatt semmilyen módon nem akadályozhat más választópolgárt a titkos szavazásra vonatkozó joga gyakorlásában. Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő listára, a lista neve feletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet. Ha a választópolgár a szavazólap urnába történő helyezése előtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot a szavazatszámláló bizottság bevonja, és a rontott szavazólap helyett - választópolgáronként egyszer – új szavazólapot ad ki. A 19.00 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja. Figyelem! Az a választópolgár, aki 19.00 óra után - akár néhány perccel - érkezik, szavazatát akkor sem adhatja le, ha a szavazókör előtt a 19.00 óra előtt érkezők még sorban állnak.   

ÁTJELENTKEZÉS 

Ha Ön a szavazás napján lakóhelyétől távol, de Magyarország területén tartózkodik, és nem az értesítőben megjelölt szavazóhelyiségben kíván szavazni, átjelentkezésre irányuló kérelmet terjeszthet elő. Az átjelentkezéssel Ön a kérelmében megjelölt magyarországi településen szavazhat. Ez irányú kérelmének legkésőbb 2019. május 22-én 16.00 óráig kell megérkeznie a lakó-, vagy tartózkodási helye szerinti Helyi Választási Irodába, és ugyanezen időpontig van lehetőség az átjelentkezési kérelem módosítására is. Az átjelentkezési kérelem visszavonására - levélben, vagy elektronikus azonosítás nélküli elektronikus benyújtás (e-mail útján történő ügyintézés) esetén 2019. május 22-én 16.00 óráig, - személyes benyújtás, vagy elektronikus azonosítást követő elektronikus benyújtás (ügyfélkapun keresztül történő ügyintézés) esetén 2019. május 24. napján 16.00 óráig van lehetőség.

SZAVAZÁS KÜLKÉPVISELETEN 

Az a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgár, aki a szavazás napján külföldön tartózkodik, külképviseleti névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelmet terjeszthet elő. A külképviseleti névjegyzékbe vétellel Ön a kérelmében megadott külföldi településen, hazánk nagykövetségén vagy főkonzulátusán adhatja le szavazatát. Külképviseleti névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelmének legkésőbb 2019. május 17. napján 16.00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához, és ugyanezen időpontig módosíthatja kérelmét. A külképviseleti névjegyzékből való törlését 2019. május 22. napján 16.00 óráig kérheti.  

MOZGÓURNÁS SZAVAZÁS 

Amennyiben Ön egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogvatartása miatt nem tud megjelenni a szavazókörben, mozgóurna iránti kérelmet nyújthat be - levélben, vagy azonosítás nélküli elektronikus úton (e-mailben), melynek legkésőbb 2019. május 22. napján 16.00 óráig kell megérkeznie a Helyi Választási Irodához, - személyesen, vagy elektronikus azonosítással elektronikus úton (ügyfélkapun keresztül) legkésőbb 2019. május 24. napján 16.00 óráig a Helyi Választási Irodához, - elektronikus azonosítással elektronikus úton május 24. napján 16.00 órától május 26. napján 12.00 óráig a Helyi Választási Irodához (e határidőn belül benyújtott kérelmeket a szavazás napján a Szavazatszámláló Bizottság bírálja el) - meghatalmazott útján vagy meghatalmazással nem rendelkező személy általi kézbesítéssel az Ön részére kiküldött értesítőn szereplő szavazókörben működő Szavazatszámláló Bizottsághoz a szavazás napján, legkésőbb 12.00 óráig  

A mozgóurna iránti kérelemnek tartalmaznia kell a választópolgár nevét, születési nevét,születési helyét, anyja nevét, személyi azonosítóját, továbbá a választópolgár szavazókör területén lévő tartózkodási helyét, ahova a mozgóurna kivitelét kéri, ha az a magyarországi lakcímétől eltér, valamint a mozgóurna igénylés okát.   

Felhívom szíves figyelmüket, hogy aki mozgásában korlátozott, és nem a lakóhelyén (közismertebb néven: állandó bejelentett lakcímén) tartózkodik, mozgóurnát is csak az átjelentkezés szabályai szerint vehet igénybe!  

Figyelem! Az a választópolgár, aki nem az állandó lakcímén tartózkodik, és a jogszabályban biztosított határidőn belül nem élt az átjelentkezés lehetőségével, a szavazás napján a Szavazatszámláló Bizottságtól már nem tud mozgóurnát kérni, mivel a lakóhelytől eltérő helyen való szavazás érdekében átjelentkezésre 2019. május 24. napján 16.00 órát követően már semmilyen módon nincs lehetőség.  


KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI 

Átjelentkezési kérelmet, külképviseleti névjegyzékbe vétel iránti kérelmet, mozgóurna iránti kérelmet, valamint az Európai Unió más tagállama állampolgáránaknévjegyzékbe vétel iránti kérelmét az interneten keresztül a Nemzeti Választási Iroda honlapján (www.valasztas.hu) vagy a magyarorszag.hu honlapon lehet benyújtani. Levél útján a lakóhelye szerinti helyi választási iroda felé (a mozgóurna iránti kérelmet arra a településre kell küldeni, ahol a névjegyzékben szerepel), vagy személyesen a lakóhelye vagy a bejelentett tartózkodási helye szerinti helyi választási irodába lehet benyújtani. A mozgóurna iránti kérelem az illetékes szavazatszámláló bizottság felé írásba foglalt meghatalmazással rendelkező meghatalmazott útján, vagy meghatalmazással nem rendelkező személy általi kézbesítéssel is benyújtható.

Az átjelentkezés iránti kérelem, a külképviseleti névjegyzékbe vétel iránti kérelem, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgár és az Európai Unió más tagállama állampolgárának névjegyzékbe vétel iránti kérelme benyújtásához szükséges nyomtatvány, továbbá a mozgóurna iránti kérelem benyújtásához használható nyomtatvány letölthető a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról (www.valasztas.hu). A mozgóurna iránti kérelem benyújtásához kötelezően alkalmazandó nyomtatvány használatát jogszabály nem írja elő, csak a kérelem kötelező tartalmi elemeit határozza meg. Az Önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható nyomtatvány használata nem kötelező, de ajánlott, mivel az a kérelem hiánytalan előterjesztését megkönnyíti.      

Választással kapcsolatos kérdésekben a Polgármesteri Hivatal nyitvatartási idejében állunk szíves rendelkezésükre.

Helyi Választási Iroda