Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Abonyi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde

COMENIUS 2000 I. modellt kiépített minőségbiztosított intézmény

Elérhetőségek:
  • 2740 Abony, Tószegi út 58/a.
  • Tel.: 53/360-825
  • E-mail: szivarvany@pr.hu
  • Vezetője: Széll Tamásné

Az intézmény telephelyei:

  • 2740 Abony, Tószegi út 58/a. Tel.: 53/360-825
  • 2740 Abony, Tószegi út 58. Tel.: 53/360-109 (Tag Óvoda és Bölcsőde)
 
"Csináljon bármit, ami nyitogatja szemét és eszét,
szaporítja tapasztalatait.
Ő azt hiszi, csak játszik.
De mi már tudjuk mire megy a játék.
Arra, hogy e világban otthonosan mozgó, eleven eszű
és tevékeny ember váljék belőle."
(Varga Domokos)


Ön most a Szivárvány Óvoda és Bölcsőde bemutatkozó sorait olvassa. Intézményünkben hét óvodai és egy bölcsődei csoport működik. Az óvoda 157 férőhelyén jelenleg 186 kisgyermeket fogadunk. A bölcsőde 10 férőhelyére 16 kisgyermek nyert felvételt.

Alapelvünk a szeretetteljes, biztonságot adó, érzelmekben gazdag bölcsődei és óvodai élet megteremtése, ahol a gondozás, nevelés családias, derűs, nyugodt légkörben folyik, biztosítva a gyerekek fejlődéséhez szükséges változatos tevékenységet. Hiszen célunk közös: testileg, szellemileg, szociálisan egészségesen fejlett, harmonikus személyiségű, az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettségi szintet elérő gyermekek nevelése az egyéni és életkori sajátosságok figyelembe vételével.

A gyermekek és szülők igényének megfelelő beszoktatási idő biztosításával elősegítjük a gyermek alkalmazkodását az új környezethez, mely egyik alapfeltétele a zavartalan bölcsődei és óvodai élet megteremtésének, és a bizalomteljes szülő - gondozónő, szülő - óvónő vizony kialakításának.

A bölcsőde és óvoda kapcsolata szoros együttműködő, a közös játékok és programok lehetőséget adnak a hely és a személyek kölcsönös megismerésére, elfogadására. Ennek köszönhetően 3 éves korban zökkenőmentes az óvodai élethez való alkalmazkodás.

Óvodánkban a nevelés, az iskolai életmódra való felkészítés speciális módszer, program alkalmazásával történik. Óvodánk helyi nevelési programja (Komplex prevenciós óvodai program) arra is ösztönöz bennünket, hogy az óvodáskor fő tevékenységét, a játékot tudatosan használjuk fel az egyéni képességek fejlesztésére, a tehetség kibontakoztatására. A gyermekek napi fő tevékenysége a játék, melyből kiindulva komplex módon törekszünk a környező világ megismertetésére.

Homogén illetve vegyes csoportjaink vannak. Óvodapedagógusaink általában felmenő rendszerben vezetik a csoportokat, ezzel is erősítjük a gyermek és a szülő kötődését az óvodapedagógushoz.

Sokoldalúan képzett, gyermekszerető nevelőtestület foglalkozik a gyermekekkel. Szakképzett pedagógusaink között vannak fejlesztőpedagógusok, mentálhigién, zeneterapeuta és gyógytestnevelés irányultságú szakemberek. A pedagógiai munkát segítő technikai személyzet szakképzett, egészségnevelő feladatainak magas színvonalon tesznek eleget. Megfelelő szinten tájékozottak az óvodapedagógusok nevelési elveiről, módszereiről.

Az intézmény gyermekorvosa: Dr. Homoki Ildikó.

Minden héten gyümölcsnapot tartunk az egészséges táplálkozás érdekében. A mindennapi óvodai tevékenységek mellett változatos programokat szervezünk gyermekink számára: gyermekszínházba, könyvtárba járunk, aktuális kiállításokat tekintünk meg.
Hagyományőrzésünk ünnepei: a szüret, a mikulás, a karácsony, a farsang, a húsvét, az anyák napja, a gyermeknap, az évzáró és a Bábos Találkozó.

A szülőkkel közös programok a karácsonyi és húsvéti játszóházak, a Föld Napja és a csoportkirándulások.

Tárgyi feltételeink javításához, a program még színvonalasabb megvalósításához a másik két óvodával közösen hoztuk létre alapítványunkat, melyt a szülők is támogathatnak adományaikkal (amelyekről nyugtán kívül a hatályos jogszabályok szerinti adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást adunk), adójuk 1 %-ának az alapítvány javára történő felajánlásával.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Szivárvány Óvoda és Bölcsődében!