Hír: Hetedik alkalommal is Dalok estje volt! – Beszélgetés Csányi Sándorral és Birinyi Józseffel
(Kategória: Kulturális hírek)
Küldte: Sajtóreferens
2019 november 09 szombat - 12:13:24


img_0012_108.jpgA Dalok estje már hagyományos rendezvénnyé vált a városunkban. Idén hetedik alkalommal, 2019. november 8-án került megrendezésre az abonyi Kultúra Háza színháztermében. A kezdeményezés Csányi Sándor fejéből pattant ki, aki jelenleg a Kéknefelejcs Dalkör vezetője. A 2000-ben alakult csoportot először Drávai Istvánné Katika vezette. Kezdetben még népdalkörként funkcionált csak, de 2012-től, miután Csányi Sándor átvette a stafétabotot, a népdal mellett új zenei irányzatokba is belekóstolt. Ahogy Sanyi bácsi fogalmaz: ő mindenevő. Ráadásul gulyáskirályként, illetve a dalkörrel az országot járva számtalan érdekes előadóval, csoporttal találkoznak a mai napig. Viszik Abony jóhírét, illetve hozzák Abonyba a kiváló művészeket – a határon túlról is.

– Egyre nagyobb az országos neve ennek a rendezvénynek – mesélte büszkén Sanyi bácsi. – Népzenei körökben is egyre népszerűbb. Szeretném, hogy a népzene és a népdal nagy ünnepe legyen. A fellépők az ország és a Kárpát-medence valamennyi részéből jönnek. A saját útjaim során barátságokat kötök, megpróbálom Abonyba hívni a zenészeket. Az idei év legnívósabb vendége Birinyi József, a Hungarikum Szövetség alapító tagja, elnöke, Kárpát-medence szerte ismert népzene kutató, korunk legnagyobb népzenésze. Nagyon büszke vagyok arra, hogy megtisztelte jelenlétével a Dalok estjét.

 img_0012_84.jpg– Sándorral a gulyás miatt ismerkedtem meg – taglalta Birinyi József –, de már korábban is hallottam az abonyi dalkörről, illetve zsűriztem is őket. Közvetlenül a Hungarikum Szövetség és a Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület együttműködése kapcsán találkoztunk, ugyanis a Hungarikum Szövetségbe tagnak felvettük a magyar gulyás képviseletében a szolnoki fesztivál szervező egyesületét. Itt Sándor meghatározó személyiség szervezőként, szakemberként és mesterszakácsként egyaránt. Budapesten a Szentháromság-térnél volt egy nagy rendezvény, ahol az aktuálisan felvett tagokat ünnepeltük. A halászlét és a gulyást együtt kóstoltuk. Ezt követően az örkényi Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctáborban is találkoztunk, ahová ellátogatott a Varázslatos Duó: Csányi Sándor és Simon Évike.
Birinyi József kihangsúlyozta a tehetséggondozást. Ő, illetve Csányi Sándor szakmai szempontból is sokat segít az ifjú énekesnek, Simon Évikének, továbbá fellépési lehetőséget biztosítanak neki. Évike idén az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a Dalok estjének. Mellette még sok különleges személy lépett fel, a Szösz Comedy (Csányi Erika és Burszán Vera) jóvoltából kijutott a humorból is.

 –  A Dalok estje legnagyobb értéke a magyarsága – szögezte le Sanyi bácsi. – Mindenféle műfaj megjelenhet a színpadon, de csak magyarul lehet énekelni. Domináns a népzene, de másféle dallamok is megszólalnak.
img_0012_109.jpgA Kéknefelejcs Dalkör mellett tiszteletét tette a színpadon Ambrus Edit, a Besenyszögi Népdalkör, az abonyi Parázs Táncszínház, a Zentai Népdalkör, az Emődi Pincegazdák férfikórusa, az emődi Tehéntánc, a Karcagi Nótásfiúk, a Fegyverneki Citerazenekar, a Szapári Népdalkör, Vesztergám Miklós tárogatóművész, a Gyimesi Csángó Fiatalok, Balla Tibor tekerőlantos, a zentai Sarkantyú Tamburazenekar.

Különleges vendég volt Osztrovszki Ildikó olimpiai ezüstérmes zöldségfaragó művész.
– Ildikóval több országos TV-s szereplésen részt vettem – árulta el Sanyi bácsi. – Már a Zeneakadémián csinált egy hasonló produkciót, ahol szimfonikus műhöz faragott. Ekkor fordult meg a fejemben, hogy a Dalok estjén, a műsorszámok közben is faraghatna a színpadon, a közönség előtt hangszereket és egyéb népzenei motívumokat zöldségből. Ildikó mindenki nagy örömére elfogadta a meghívásomat.
Elmondható tehát, hogy a Dalok estje nem csupán egy zenés műsor, hanem az ország egyik legnagyobb zenei találkozója Abonytól Emődön át egészen a Székelyföldig ívelve. Jövőre még több és színesebb előadóval várja majd nézőit ez a rendezvény.
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képekre!)



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.regi.abony.hu/news.php?extend.6035 )