Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2020 január 07 kedd - 08:55:21     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

Tisztelt Ügyfelünk! A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002.(IV.10.) EüM rendelet alapján a hulladékszállítás a lakosságtól és a közületektől egyaránt legalább hetente egy alkalommal történik. 

Tájékoztatjuk, hogy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerint az ingatlan tulajdonosa köteles a közszolgáltatást igénybe venni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a hulladékszállítás ünnepnapokra, munkaszüneti napokra tekintet nélkül, a megszokott módon történik! 

A sárga fedelű 120 literes edényekben gyűjthetők a tiszta, szennyeződésmentes csomagolási hulladékok, mint a műanyag, papír, italos karton és fém csomagolási hulladék, azonban kérjük, hogy üveg hulladékot NE helyezzenek el benne! A kertgondozásból származó zöldhulladékok (pl.: levágott fű, falevél, különböző növényi nyesedékek, illetve faforgács, gally) az MSZ EN 840-1 típusú szabványos hulladékgyűjtő edényekben vagy a Társaságunk által forgalmazott biológiailag lebomló műanyag zsákokban gyűjthetők, melyeket kérjük, hogy az edényben vagy mellette szíveskedjenek elhelyezni. Természetesen a maximum 50x50x100 centiméteres kévékbe kötött ágak továbbra is elszállításra kerülnek, amennyiben a megfelelő gyűjtőnapon helyezik ki azokat. Amennyiben nem megfelelő típusú edényben, zsákban helyezik ki a zöldhulladékot, nem áll módunkban elszállítani azokat. A zöldhulladékot egész évben elhelyezhetik az Abonyi Hulladékudvarban is. Kérjük, hogy a zöldhulladékokról, melyek az edényekbe vagy a zsákokba kerülnek, távolítsák el a drótokat, kötöző elemeket, egyéb csomagoló anyagokat! 

Társaságunk 2020-ban az alábbi ütemezés szerint végzi Abony városában a szelektív hulladékok begyűjtését és elszállítását: 

Szent Margit utca, Tóth Á. utca, Bodócs köz, Piszke utca, Szamóca utca, Körte utca, Mogyoró utca, Szilva utca, Homok utca, Méri I. utca, Szolnoki út, Viola utca, Illyés Gy. utca, Nyírfa utca, Mária T. utca, Lázár V. utca, Kiss E. utca, Vécsey K. utca, Aulich L. utca, Munkás utca, Magtár utca, Park utca, Béke utca, Gárdonyi G. utca, Temető utca, Könyök utca, Gábor Á. utca, Névtelen utca, Ady E. utca, Hermann O. utca, Mártírok útja, Hold utca, Pál utca, Rózsás dűlő, Füzéres dűlő, Nép út, Knézich K. utca, Bajtárs utca, Mónus I. utca, Nyári P. utca, Vasút dűlő, Tószegi út, Hunyadi J. utca, Kodály Z. utca, Mikes K. utca, József A. utca, Dembinszky utca, Semmelweis utca 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 13., február 10., március 9., április 6., május 4., június 1., június 29., július 27., augusztus 24., szeptember 21., október 19., november 16., december 14. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 13., május 11., június 8., július 6., augusztus 3., augusztus 31., szeptember 28., október 26., november 23. 

Vasvári P. utca, Klapka Gy. utca, Bolyai J. utca, Fadrusz J. utca, Liget utca, Gergely utca, Corvin J. utca, Bajza J. utca, Kossuth L. utca, Bezerédi I. utca, Szilágyi D. utca, Budai N. A. utca, Károly R. utca, Kasza utca, Lovassy S. utca, Haladás utca, Esze T. utca, József utca, Magyar B. utca, Lukács utca, Katona J. utca, Gaál Miklós utca, Lenkei J. utca, Kinizsi P. utca, Cserép utca, Csillag Zs. utca, Thököly I. utca, Dobó I. utca, Toldi M. utca, Dugovics T. út, Berzsenyi D. utca, Egressy G. utca, Zoltán utca, Szabadság utca, Árpád utca, Zrínyi M. utca, Szegfű utca, Ibolya utca, Koszta J. utca, Szeretet utca, Nagy L. utca, Losonczy I. utca, Damjanich J. utca, Abonyi L. utca, Szt. László utca, Kazinczy F. utca, Nagysándor J. utca, Honvéd utca, Prohászka utca, Vörösmarty M. utca, Újszászi út, Attila utca, Blaskovics utca, Vak Bottyán utca, Kisfaludy K. utca, Darabos dűlő. 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 14., február 11., március 10., április 7., május 5., június 2., június 30., július 28., augusztus 25., szeptember 22., október 20., november 17., december 15. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 14., május 12., június 9., július 7., augusztus 4., szeptember 1., szeptember 29., október 27., november 24. 

Rózsa utca, Világszabadság utca, Október 6. utca, Hársfa utca, Móra F. utca, Balassi B. utca, Kosztolányi utca, Wekerle S. utca, Kemény Zs. utca, Táborhegy dűlő, Kiss Mih. dűlő (tó), Garay J. utca, Világosság utca, Tinódi utca, Kaffka M. utca, Deák F. utca, Tavasz utca, Kossuth tér, Forró E. utca, Mária utca, Ferenc utca, András utca, Csokonay M. utca, Tomori P. utca, Bicskei utca, Simonfy utca, Lóherés dűlő, Jósika utca, Hóvirág utca, Bihari J. utca, Somogyi I. utca, Bem J. utca, Jókai utca, Köztársaság utca, Szelei út, Szemere B. utca, Kölcsey F. utca, Bercsényi M. utca, Török I. utca, Lődomb utca, Dr. Hirn M. utca, Szondi Gy. utca, Táncsics M. utca, Batthyány L. utca, Radák K. utca, Antos J. utca, Szabadságharcos utca, Harkányi F. utca 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 15., február 12., március 11., április 8., május 6., június 3., július 1., július 29., augusztus 26., szeptember 23., október 21., november 18., december 16. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 15., május 13., június 10., július 8., augusztus 5., szeptember 2., szeptember 30., október 28., november 25. 

János utca, Kossuth L. utca, Körösi Cs. S. utca, Szabolcska M. utca, Tompa M. utca, Petőfi S. utca, Nagykőrösi út, Degré A. utca, Eötvös J. utca, Imre utca, Wesselényi M. utca, Tabán utca, Dózsa Gy. utca, Ráday I. utca, Mikszáth K. utca, Irányi D. utca, Cuczor G. utca, Munkácsy M. utca, Erkel F. utca, Madách I. utca, Apponyi A. utca, Báthori I. utca, Szilágyi E. utca, Arany J. utca, Dorottya utca, Kálvin J. utca, Péter utca, Márk utca, Endre utca, Antal utca, Radnóti M. utca, Nagykőrösi út, Bicskei út, Bajcsy- Zs. E. utca, Ceglédi út, Erzsébet királyné utca, Szapáry utca, Pázmány P. utca, Türr I. utca, Bocskai I. utca, Széchenyi I. utca, Vasút út, Bethlen G. utca, Luther Márton utca, Rákóczi F. utca, (Ceglédi út) Buzgánydűlő. 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 16., február 13., március 12., április 9., május 7., június 4., július 2., július 30., augusztus 27., szeptember 24., október 22., november 19., december 17. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 16., május 14., június 11., július 9., augusztus 6., szeptember 3., október 1., október 29., november 26. 

Jázmin utca, Alkotmány utca, Újvilág utca, Vajda J. utca, Függetlenség utca, Somogyi Béla utca, Jólét utca, Hunor utca, Csiky G. utca, Juhász Gy. utca, Tamási Á. utca, Szövetkezet utca, Kapisztrán J. utca, Móricz Zs. utca, Akácos utca, Sashalom dűlő, 4-es számú főút, Baross G. utca, Mátyás király utca, Téglagyár utca, Kécskei út, Vasút út, Bartók B. utca, Székely B. utca, Reform utca, Tulipán utca, Alkotás utca. 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 17., február 14., március 13., április 10., május 8., június 5., július 3., július 31., augusztus 28., szeptember 25., október 23., november 20., december 18. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 17., május 15., június 12., július 10., augusztus 7., szeptember 4., október 2., október 30., november 27. 

Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok begyűjtése továbbra is a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás részét képezi, a szolgáltatás díját a hulladékszállítási díj tartalmazza. 

Tájékoztatjuk, hogy az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az Önkormányzattal közösen a 2020. április 20-i héten a közszolgáltatás keretében ingyenes közterületi LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT szervez. 

A háztartásokban nap mint nap keletkező kommunális hulladék mellett selejtezések, nagytakarítások alkalmával, eseti jelleggel nagyméretű, a vegyes hulladéktól külön gyűjtendő, kidobásra szánt bútorok, lomhulladékok is felhalmozódhatnak. Ezek lakossági gyűjtése akciósorozatokkal valósítható meg a leghatékonyabban. Az akció során lehetősége van Abony valamennyi ingatlan tulajdonosának, hogy a háztartásában keletkező lomokat, selejtezésre került, használhatatlan bútorokat (szekrény, ágy, szék, stb.) ingyenesen elszállíttathassa.
A lom hulladék elszállítása az egyes körzetekben az egyéb kommunális hulladék elszállításával azonos gyűjtőnapon történik, ezért kérjük, hogy 2020. április 20-án hétfőn, 21-én kedden, 22-én szerdán, 23-án csütörtökön és 24-én pénteken a szokott módon, a hulladékszállítással megegyező napon helyezzék ki a lom hulladékokat. 

A lomtalanítási akció során NEM adható át, illetve nem kerül átvételre: - Építési és bontási hulladék (Elszállítása külön megrendelhető Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában vagy Információs Pontján) - Veszélyes hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a Hulladékudvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kap Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában) - Kertgondozásból származó zöldhulladék - Elektronikai hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a Hulladékudvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kap Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában) 

Kérdéseikkel, problémáikkal kapcsolatban keressék bizalommal Ügyfélszolgálatunkat vagy Információs Pontjainkat! Abonyi Információs Pont (Abonyi Hulladékudvar) 2740 Abony, Buzgánydűlő 20. Telefon: +36 20 940 8222 E-mail: hulladek.szolnok@nhsz.hu Belvárosi Ügyfélközpont - Szolnok 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Telefon: +36 56 503 569 E-mail: ugyfelkozpont.szolnok@nhsz.hu 

További hasznos információk elérhetőek weboldalunkon, a www.nhszszolnok.hu oldalon!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz