
A díjat Abony Város Önkormányzata nevében Semmelweis-nap alkalmából, 2015. július 3-án Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony adta át Dr. Speckner Nándor nyugalmazott gyógyszerész úrnak.

Az alábbiakban Dr. Speckner Nándor méltatását olvashatják:
Dr. Speckner Nándor 1932. szeptember 18-án született Sajóvárkonyban, egy háromgyermekes család legkisebb gyermekeként. Édesapja köztisztviselő, édesanyja háztartásbeli volt. Két fiú testvére közül Szilárd köztisztviselő, Dénes pedig állatorvos volt. Az általános iskolai tanulmányokat követően az ózdi József Attila Gimnáziumban tanult tovább. Érettségi után felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógyszerész szakára, ahol 1957-ben megszerezte diplomáját. Az egyetemi évek alatt szülei Abonyba költöztek, így került kapcsolatba városunkkal. Kötelező szakmai gyakorlatát már az abonyi gyógyszertárban töltötte Bogácsi Antal gyógyszerész felügyelete mellett. A diploma megszerzése után a budapesti Chinoin Gyógyszergyárban kapott állást. A Kabay Gyógyszertár vezetőjének halálát követően, 1959-ben megpályázta a megüresedett gyógyszerészi állást és a Pest Megyei Gyógyszertári Központ vezetősége alkalmasnak találta a vezetői beosztásra. Feleségét, Dobozi Erzsébetet is Abonyban ismerte meg, akivel 1961-ben kötött házasságot. Házasságukból egy leány és egy fiúgyermek született. A gyógyszertár vezetése mellett a helyi és a környező települések mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben felhasznált növényvédő szerek tárolását, felhasználását is ő felügyelte. Munkáját, hivatását mindig példaértékűen végezte, megszerzett gyakorlati tudását több ifjú gyógyszerésznek, kollégának továbbadta. A Kabay Gyógyszertárat 1996-ig alkalmazottként, majd azt követően tulajdonosként vezette nyugdíjba vonulásáig, 2008-ig. Munkája mellett városunk közéletében is aktívan tevékenykedett. 1990-től a Szociális Bizottság tagjaként, majd 1994-től a 2. számú választókörzet képviselőjeként és az Egészségügyi Bizottság elnökeként vett részt az önkormányzati munkában. 2004-ben két kitüntetésben is részesült. A városhoz való hűségéért, munkájáért „ABONYIAK ABONYÉRT” díjat kapott, és gyógyszerészként „ABONY VÁROS EGÉSZSÉGÜGYÉBEN VÉGZETT HŰSÉGES MUNKÁJÁÉRT” elismerésben részesült.
2015-ben az „ABONY VÁROS EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT” kitűntetés díjazottja Dr. Speckner Nándor nyugalmazott gyógyszerész úr.
Abony Város Önkormányzata nevében szívből gratulálunk a kitüntetéshez!
Darányi Erika
Fotó: Borsányi János