
Fontos továbbá, hogy az ablakok bepárásodásának megelőzését, megszüntetését ablaknyitással, megfelelő fűtéssel, és száraz törlőruhák használatával elősegíthetjük. Külföldi utazást megelőzően mindig tájékozódjunk, hogy az érintett és a célállomás szerinti országban vezettek-e be az időjárási körülmények miatt valamilyen korlátozást, pl. a téli gumi, vagy éppen a hólánc kötelező használatát. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a nagyobb követési távolság megtartását és azt, hogy a szokásosnál lassabban vezessünk. Elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni így friss vezetői engedéllyel rendelkeznek, érdemes „gyakorolni” egy kicsit a forgalommentes utakon vagy vezetéstechnikai pályák szolgáltatásait igénybe venni.Az előttünk álló pár hónapban kérjük a közlekedőket, hogy az alábbiakra is kiemelt figyelemmel legyenek:- figyeljünk a gyalogosokra, mivel egy váratlan pillanatban az úttestre, a jármű elé kerülhetnek, és a csúszós úton a féktávolság is megnő,- hosszabb utazáskor szükség lehet takarókra, melegebb ruhadarabokra, vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra,- tájékozódjanak az Útinformnál és a különböző hírportálokon, internetes weboldalakon a várható út,- és időjárási viszonyokról,- a fényvisszaverő anyagokkal felszerelt ruházat sokszor életet menthet,- a fényvisszaverő mellény (ruháztat) viselése a KRESZ által előírt esetekben kötelező, de javasolt a gyalogosok és a kerékpárosok részére annak viselése egyéb esetekben is,- javasoljuk, hogy lehetőleg a gépjárművek vezetőinek, utasainak megfelelő számú fényvisszaverő mellény (ruházat) álljon rendelkezésre a járműben, ugyanis adódhatnak olyan esetek, amikor a járműből kiszállva a láthatósági mellény használata kötelező.
A biztonságos közlekedés alapfeltétele, a külső információk megszerzése, a közlekedés során az ezen információk alapján hozott döntések meghozatala, ezáltal a külső körülményekre való megfelelő reagálás. Ezzel kapcsolatosan a tapasztalatok azt mutatják, hogy a járművezetők nem fordítanak kellő figyelmet látásuk fontosságára, így a látásellenőrzések mindenki számára ajánlottak. Erre október és november hónapokban számos ingyenes lehetőség nyílik országszerte.
Ismételten felhívjuk a közlekedők figyelmét az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) által 2015. október 1-től december 10-ig meghirdetett „Látni és látszani” elnevezésű kampányára, melynek keretében a gépjárművezetők ellenőriztethetik látásukat és átvizsgáltathatják gépkocsijukat, mindezt térítésmentesen. A kampányba szakszervizek és optikusok kerültek bevonásra az ország különböző részein. Bővebb információ a www.latnieslatszani.hu weboldalon található. Ajánljuk mindenki figyelmébe, hogy aki eddig nem élt a felajánlott térítésmentes szolgáltatásokkal, vegye igénybe szakember segítségét.
A Rendőrség 2015. november 1-től december 10-ig országos szinten ellenőrizni fogja a járművek világítására vonatkozó szabályok megtartását, kiemelt figyelemmel lesznek a kerékpárok kötelező felszereléseinek meglétére, de a KRESZ-ben meghatározott fényvisszaverő mellény (ruházat) viselésére is. Aki ezen rendelkezéseknek nem tesz eleget, azzal szemben az intézkedő rendőr figyelmeztetéssel, helyszíni bírság kiszabásával, vagy feljelentéssel élhet. A kampány keretében a jármű, illetve látásellenőrzéseken megjelentek részére a szervizek, illetve az optikák tanúsítványt adnak át, mely igazolja, hogy a szolgáltatást igénybe vette. A kapott tanúsítványt az említett ellenőrzési időszak alatt mindenki tartsa magánál közlekedése során, mert azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy nem követ el szabályszegést a járművezető, ha nem tartja meg pl. a jármű világítására vonatkozó rendelkezéseket. A tanúsítvány az elkövetés alól nem mentesíthet, de esetlegesen egy szankció alkalmazásakor a hatósági mérlegelés alapja lehet.
Forrás: http://www.baleset-megelozes.eu/cikk.php?id=1044