
A hétszeres magyar bajnok triatlonista leggyengébb számában, az úszásban elég sokat kapott riválisaitól, a később nyertesi Matt Chrabot 10 perc 45 másodperces előnnyel kezdte meg a kerékpározást. Major a másik két számban viszont a legjobbak közé tartozik, így nagy üldözőverseny kezdődött.
A 180 kilométeres bringázásban egyre feljebb jött, a második legjobb időt hajtva Chraboton is hozott egy percet. A magyar ironmannek a maratonfutás még jobban sikerült, sorra fogta be az ellenfeleit, az ötödik helyről próbált meg felfutni a dobogóra. 26 kilométernél már a negyedik volt, hét kilométerrel később már a harmadik. Innen még egy helyet lépett előre. Hiába futott 2:51:48-as maratont, a szintén egész jól futó Chrabotot nem volt már esélye befogni, 6 perc 6 másodperccel kapott ki tőle.
Forrás: index.hu
Szerző: Fehér János
Eredeti cikk: http://index.hu/sport/2017/12/04/major_jozsef_argentina_ironman_2._hely/
Szívből gratulálunk!