
A Képviselő-testület által a 2018. december 3-i zárt ülésen adományozott városi elismerést plakett, oklevél és pénzjutalom kíséretében Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony, dr. Nagy Péter jegyző úr és dr. Gáspár Anita aljegyző adták át Tóth Máté részére. A díjazottat Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony méltatta, melyet az alábbiakban olvashatnak:
Nagyításért kattintson a képekre!
Köszönet a fotókért Gulyás Péternek!
Tóth Máté eddigi tanulmányai alatt végig kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Atlétaként 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban a Diákolimpiákon országos döntős volt a többpróba verseny csapattagjaként. 2018-ban az egyéni és a váltófutó csapatversenyen az országos döntőben I. helyezést ért el. Az atlétika mellett tanulmányi versenyeken is országos döntőbe jutott három tantárgyból is: angol nyelvből az országos 6. helyet, helyesírásból az országos 6. helyet szerezte meg, matematikából az országos 7. helyezést érte el. Iskolai magatartása és szorgalma példamutató. Edzések és versenyek mellett az osztályközösség életében is aktívan részt vesz. Tanulmányi és sporteredményei alapján méltó a Jó tanuló, jó sportoló címre.
Abony Város Önkormányzata nevében szívből gratulálunk Tóth Máténak a kitüntetéshez, és további szép sikereket kívánunk!
Darányi Erika