- K. M.: A mentorunk Boros Attila volt, aki az egyesületünk (VVVMSZE) elnöke, és Kecskeméten egy virágszalont üzemeltet. Nálunk őket „szakértőknek” hívják, vagy gyakran használjuk az angol „expert”-et is rájuk. Minden országnak, és minden szakmának van egy-egy szakértője. Ő felel a versenyző kellő felkészítéséért, ami nem ritkán évekig is tarthat. Attilának elmondhatatlanul sokat köszönhetünk, szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Igyekszünk minél többet találkozni, beszélgetni, gyakorolni, együtt kikapcsolódni, bár mindketten – illetve mindhárman – időhiánnyal küszködünk. Minden versenyt, szakmai bemutatót, workshopot kihasználunk a fejlődésre, tanulásra. Emiatt sokszor hiányzok az itthoni üzletünkből, ami miatt kicsit bűntudatom is van, bár tény, és megnyugtató számomra, hogy az ilyen kiruccanásaimon többet dolgozok, mintha itthon lennék. A franciaországi versenyen rengeteg tapasztalatot szereztem. A versenyt megelőzte egy csapatépítő tréning, amelyet az úgynevezett Teamleader-eink szerveztek. Ez egy ötnapos tréning volt, reggeltől estig tartó kötelező programokkal, játékokkal, tesztekkel, feladatokkal. Itt megismerkedtünk a magyar csapat többi tagjával, és a felkészítőkkel is. Nagyon hasznosnak éreztem, hiszen sokkal felszabadultabban indultunk a versenyre jól ismert, már-már barátokká fejlődött csapattal. 

 

Három napos volt a verseny, melyet két előkészítő nap előzött meg. Minden csapat ugyanazokat az anyagokat kapta, szálra pontosan ugyanannyi virágot és növényt. Minden feladatot a helyszínen tudtunk meg, a legtöbbnek konkrét témája volt. Nem tudtunk előre készülni, bár nyilvánvalóan sejtettük, hogy lesz kézben kötött csokor, esetleg térkompozíció, koszorú, vagy menyasszonyi csokor. De hogy milyen anyagokból, milyen témában, milyen méretben kell készíteni, arról fogalmunk sem volt. A három nap reggeltől estig dolgoztunk, naponta 2-3 munkát kellett elkészítenünk. A verseny kizárólag angolul folyt, és tilos volt bárkivel kommunikálni. Se integetni, se köszönni, beszélni pedig főleg nem, különben könnyen kizárhattak volna bennünket. 

A munkát szigorúan időre kellett befejeznünk, nagyon feszített volt a tempó, 180 %-on pörögtünk, bár így is kevésnek bizonyult, hiszen az utolsó pillanatokra lettünk kész. A versenynapok után a szállodai szobánkban esténként rajzolgattunk, tervezgettünk a következő napra, vagy elmentünk órákra sétálni, hogy kitisztuljon egy kicsit az agyunk. Összességében nagyon jó élmény volt, semmi pénzért nem hagytam volna ki. Nagyon meglepődtünk a helyezésünkön, hiszen nem gondoltuk, nem is gondolhattuk, mert láthatóan nagyon szoros volt a verseny. Érdekes volt, hogy az eredményhirdetésen mi voltunk az elsők, akik a színpadra léphettek, hiszen pont a virágkötészet szakma volt az első, és mivel a harmadik helyezettől hirdetik az eredményt, így a mi nevünket mondták ki legelőször a több ezer ember előtt. Ott voltak a szüleim is, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara delegációja, a szponzorok, és a többi szakértő is, mind zászlókkal szurkoltak nekünk. 

 

- K. M.: Alapvetően nem vagyok egy harcos típus, de szeretek versenyekre járni. Annak idején, mikor elkezdtem a kertészeti suliba járni, az eleinte kedvetlen hangulatomat a versenyeken szerzett sikerélmények törték meg. Általuk jöttem rá, hogy a virágkötészet nem csak éjszakázásból áll, és háromszálas csokrokból, hanem nagyon sokszínű, szinte kifogyhatatlan az anyag-felhasználási lehetősége, és bármit át lehet adni vele. 

 

- K. M.: A versenyre szintén a szakértőmmel, Boros Attilával készültem, és természetesen más sikeres, és nagy múlttal rendelkező virágkötő mesterrel. A gyakorlás során voltak kifejezetten előre betervezett felkészülési hetek, amikor egy adott mester virágkötővel gyakoroltunk, megkerestük a hiányosságokat, ami nem ment, azt ismételgettük, és ilyenkor igyekeztem minden apró, egyéni, egyedi praktikát átvenni. A felkészülésben természetesen a szüleim is segíttetek, bár nem közvetlenül, de azzal, hogy bármikor elengednek bármilyen szakmai rendezvényre, éppen elég ahhoz, hogy mindent meg tudjak tenni a verseny érdekében.   A Worldskills a „nagytestvére” a EuroSkillsnek. Egyik évben ezt rendezik, a másik évben a másikat. Minden évben más országé a rendezési lehetőség, amelyre az országoknak pályázni kell. A Worldskills idén Brazíliában lesz, jövőre pedig az EuroSkills Svédországban. Azt követően a Worldskills-t Abu Dhabiban, 2018-ban pedig Magyarország nyerte meg a lehetőséget az Európa-bajnokság szervezésére. Nagyon örülök a lehetőségnek, de rengeteg szervezést és feladatot igényel majd, hogy egy minél tökéletesebb, gördülékenyebb versenyt szervezhessünk. 

 

- A virágkötészet egyfajta művészet is, ami kreativitást, és nagy fantáziavilágot igényel. Mit szeretsz ebben a szakmában?

- K. M.: Talán a sokszínűségét szeretem a legjobban, a számtalan különféle anyag ezerféle felhasználási lehetőségét. Apró levelek, termések, bogyók, magok, virágok. Van, amit lehet forró ragasztóval, azaz ragasztópisztollyal ragasztani, mert nem látszik meg rajta, nem sérül. Viszont van, amit csak speciális élőnövény-ragasztóval lehet, mert érzékenyebb. Vannak olyan növények, melyek szinte egyáltalán nem bírják vágott virágként, és vannak olyanok, melyek hetekig, vagy akár hónapokig is tartósak maradnak. Van olyan virágszirom, amit fel lehet fűzni, mert napokig megmarad, nem fonnyad meg. Ezek mind apróságok, melyekkel szeretek kísérletezni, és mind különlegesebbé, érdekesebbé, egyedibbé teheti az egyébként egyszerű munkát. Nem biztos, hogy a virágkötészet, mint név, kellően kifejezi ezt a szakmát, mert a madártoll, a vesszők, az ágak, a zuzmók, a gombok, a fonalak, a zöldségek, a gyümölcsök, a magok, a textilek, a kartonpapír, vagy éppen a drótok ugyanúgy szerves részei a munkánknak, nélkülük üres készítmények születnének. Azt szoktam mondani, hogy „csak kartonpapír, ragasztó, és drót legyen, a többi nem számít”. Ezekből szinte bármit ki lehet hozni.

- K. M.: Nagyon sok apróságon múlik egy egyszerűnek tűnő csokor milyensége is. Azt gondolom, hogy erre születni kell. Az új egyesületünk, - ami nemrég alakult – első magazinjának borítóján egy csokor virág helyett egy emberi szem volt. A második lapszám elején egy kéz, a harmadikon pedig egy száj. Sokan nem értették, és kérdően néztek a főszerkesztőkre. Az ok pedig egészen egyszerű: ahhoz, hogy valaki valóban sikeres virágkötő legyen, akitől nem csak a falubeliek ájulnak el, elsősorban szem kell. Hogy lássa meg, amit kell. Sokszor, amikor anyával készítünk valamit, nem tudjuk megindokolni, miért teszünk egy bizonyos pontra valamit. Ő is úgy látja, és én is, egymástól függetlenül. Valamiért látjuk, hogy oda illik. Jó érzék kell az arányokhoz, a színekhez. Meg lehet tanulni szinte bármit, de azt gondolom, hogy akinek nincs szeme a szakmához, az hiába igyekszik, mert sohasem tud majd szabadon alkotni, hiszen csak a betanult szabályok alapján tud dolgozni. Nagyon sok íratlan szabály van, melyeket meg sem tudok fogalmazni. A második fontos dolog a kéz, mert a virágkötőnek jó kezűnek kell lennie. Nagybetűvel, KELL. Ha nem tudja mind a tíz, de talán a húsz ujját egymástól függetlenül mozgatni, már-már önálló életre kelteni, akkor elveszett. Néha magamon is meglepődök, hányfelé állnak az ujjaim egy egyszerűbb csokor megkötése közben is. Mind önállóan dolgozik, szorít, teker. A harmadik pedig a száj volt, mert egy jó kereskedőnek el kell tudnia adni az áruját, komolyabb körökben pedig saját magát is.   Sokan azt gondolják, mennyire jó érzés itt dolgozni ebben a virágüzletben, hiszen mi lehet jobb annál, hogy az ember egész nap jó illatban, virágok között dolgozik?! Rengetegszer érkezünk hajnalok-hajnalán, és megyünk késő este haza. Nincsen szabad hétvégénk, nyarunk, hiszen valamelyikünk mindig dolgozik. 

 

Amikor piros betűs ünnep következik, még a rádióban is bemondják, hogy „csak a benzinkutak, a dohányboltok és a virágboltok vannak nyitva.” Természetesen, mi mindig nyitva vagyunk. Egyedül karácsony és húsvét másnapján vagyunk zárva. Sokat dolgozunk vegyszerekkel, sokat „pancsolunk” hipós vízben. A kezünk tele van vágásokkal, sebekkel, és a ragasztópisztolytól szerzett égésekkel, melyek miatt olyan, mintha aszfaltoznánk egész nap, vagy a földeken dolgoznánk a két kezünkkel, nem pedig egy illatos virágüzletben.

Nagyon szurkolunk Melindának, hogy legyen elég kihívás a feladatok során, de azok legyenek megvalósíthatók is.

 

 

Darányi Erika  

Fotó: Szabó János, Boros Attila

Kategória   Hírek