Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 december 15 szombat - 10:20:12     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

   Varga János, Abony Város Díszpolgára volt a 2018. december 13-i ünnepi Képviselő-testületi ülés díszvendége. Az olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok birkózót abból az alkalomból köszöntötték, hogy november közepén a Nemzet Sportolói közé választották.

   A rendezvényen részt vett továbbá a Budapesti Honvéd SE örökös elnöke, Kunszt Gábor és a Birkózó Szakosztály részéről Horváth Viktor.

   Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester köszöntötte és méltatta az abonyi születésű sportkiválóságot, aki feleségével Gabriella asszonnyal érkezett a díszülésre, majd egy video összeállítást vetítettek le, amely felidézte Varga János sportpályafutását. A város első asszonya az önkormányzat és a lakosság nevében átadta településünk ajándékát Abony büszkeségének, akit a megjelentek hosszú percekig állva tapsoltak.

Nagyításért kattintson a képekre!



Abony Város Önkormányzata és Lakossága nevében szívből köszöntjük Varga Jánost, és további jó erőt, egészséget kívánunk neki családja körében!

Darányi Erika

A Varga János sportkarrierjéről készült videót az alábbiakban tekinthetik meg:
 
 
 
Varga János olimpiai bajnok, kétszeres világ- és Európa bajnok, tizenötszörös magyar bajnok birkózó méltatása:

Varga János, a Nemzet Sportolója, olimpiai és világbajnok birkózó, mesteredző, Abony Város Díszpolgára, szegényes, vidéki környezetből indulva vált a világ birkózósportjának megbecsült, tisztelt alakjává. Az október 21-én 79. születésnapját ünneplő birkózólegenda pályafutásának nagy részét a bizonyítási vágy hatotta át.

16 éves korában, az Abonyi Tsz. SK színeiben kezdett birkózni, ahol a kiváló,  lelkes szakember Skultéty Sándor vezette be a sportág rejtelmeibe. Három évvel később már négyszeres ifjúsági bajnok volt és a felnőttek között is bajnoki ezüstérmet szerzett. Egy év múlva a birkózó válogatott szövetségi kapitánya, Matura Mihály meghívta a válogatott keretbe, ugyanekkor katonaként a Budapesti Honvéd sportolója lett, ahol kibontakoztathatta rendkívüli tehetségét. Szakmai fejlődését olyan kitűnő edzők segítették, mint Skultéty Sándor Abonyban, majd pedig a válogatottnál Kárpáti Károly, Tóth Gyula, Matura Mihály, Gurics György, és a "keresztapa", Polyák Imre. Kezdetben mindkét fogásnemben versenyzett, de legjelentősebb eredményeit kötöttfogásban érte el. Kivételes technikai képzettsége révén kötöttfogásban tíz, szabadfogásban öt magyar bajnoki címet szerzett. A hivatalos világversenyeken 10 érmet, köztük öt aranyat nyert - mindig légsúlyban - az elsőt 1961-ben, az utolsót 1971-ben. A 63-as hälsinborgi világbajnokságon kötöttfogásban úgy lett világbajnok, hogy a döntő utolsó perceit törött bordával birkózta végig. Három olimpián vett részt. A 64-es tokiói olimpiára sérülései miatt nem tudott felkészülni és a negyedik fordulóban kiesett. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián azonban már kötöttfogás légsúlyban olimpiai bajnoki címet szerzett. A győzelem után megkapta a munka érdemrend ezüst fokozatát. Harminchárom évesen elindult a müncheni olimpián is, ahol a negyedik helyet szerezte meg.

Az aktív sportolást 1973-ban hagyta abba. Közben szakedzői, majd később mesteredzői oklevelet szerzett, és a jövő birkózóit oktatta mesteri fogásaira. Visszavonulása után a Budapesti Honvéd, majd a magyar junior válogatott edzője volt és nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett.

Varga Jánost kiváló eredményei elérésében lelkileg és érzelmileg felesége, a korábbi kiváló atléta, Gabriella támogatta, aki a mai napig ellátja őt ezzel a nélkülözhetetlen energiával. Első házasságából született János nevű fia, aki a Műszaki Főiskolán végzett, jelenleg építőipari vállalkozó. Fia és menye két leány unokával örvendeztette meg, Luca IV. éves orvostan hallgató, Kamilla pedig építészmérnöknek készül a Műszaki Egyetemen. Gabriella asszonnyal kötött házasságából született lánya, a vívó Gabika 2003-ban egyéni Európa bajnoki címet szerzett, olimpiai IV. és VI., ill. háromszoros VB 4. helyezett, aki a magyar és a nemzetközi élmezőnyben újra és újra sikerélményeket nyújt szüleinek kiváló sporteredményeivel. Jelenleg Angliában él férjével.



Varga János kivételes akaraterejéhez és küzdeni tudásához a lelki erőt a feleségén és gyermekein túl az emberek szeretetéből merítette. A mai napig az egyik legnagyobb elismerésének tartja az „Abony Város Díszpolgára” címet és azt, hogy szeretik és tisztelik szülővárosában. Mivel sohasem volt hálátlan alkat, így ezt a mérhetetlenül értékes energiát, amit az élettől, a birkózástól, a családjától és barátaitól kapott, igyekezett továbbadni. Edzőként olyan birkózókarrierek elindításában segédkezett, mint amilyen Faragó József, Farkas Péter, Komáromi Tibor, Gáspár Tamás, Bódi Jenő, Sipos Árpád vagy éppen Vadász Csaba nevéhez fűződött.

A birkózás Ramszesze, ahogy a sportberkekben becézik, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségének munkáját is segíti és egykori válogatott diszkoszvető feleségével együtt a MOB hagyományőrző bizottságának lelkes tagja. Az Abonyi Birkózó Club tiszteletbeli elnökeként rendszeresen részt vesz a Skultéty Sándor emlékére rendezett helyi birkózóversenyen.

1996-ban Abony városa Díszpolgára címet adományozott számára. 2006-ban tenyérlenyomata felkerült a sportcsillagok falára. Pályafutását 2007-ben érdeméremmel ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát, 2015-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Egy évvel később a Nemzetközi Birkózó Szövetség beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába. Idén felkérték a budapesti birkózó világbajnokság nagykövetének, melynek nagy tisztelettel tett eleget. 2018 novemberében a Nemzet Sportolói közé választották.

Varga János kiemelkedő sportkarrierjén túl a magánéletében is mindig a teljességre törekedett és immár nyugalmazott honvédezredesként a családjának, két gyermekének és unokáinak él.

Abony Város Önkormányzata és Lakossága nevében szívből köszöntjük Abony büszkeségét, Varga Jánost.

Méltatás: Wikipedia.hu, Magyar Olimpiai Bizottság honlapja/ Elek Sándor, Darányi Erika

Abony.hu fotók: Darányi Erika