Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Városi rendezvények'
2021 február 22 hétfő - 16:40:37     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

153529296_3673840519421499_206543153501228242_o.jpgAbony is csatlakozik! A Montágh Imre Általános Iskola EGYMI-ben jártunk!
 
A Magyar Országgyűlés 2017-ben, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatába foglalta a magyar parasport hagyományainak és sikereinek minden évben, február 22-én történő megünneplését.
 
A Magyar Országgyűlés döntése alapján idén negyedik alkalommal ünnepelhetjük meg a Magyar Parasport Napját február 22-én. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve, LÉLEKMOZGATÓ programjával, ismét együttműködésre, megemlékezésre hívta a köznevelési intézmények mellett Magyarország összes önkormányzatát, települését.

A program kérte a polgármesteri hivatalokat, lehetőségeik szerint emlékezzenek meg kerületi, települési szinten is a Magyar Parasport Napjáról. Abony Város Önkormányzat regisztrált és részt vesz a LÉLEKMOZGATÓ programban. Az Önkormányzat támogatásával, a járványügyi előírások szigorú betartása mellett a Montágh iskolában gyakorlati sportfoglalkozást tartottak a program keretében, illetve a www.fodisz.hu oldalon található mesekönyveket, színezőket osztották meg a tanulókkal. Az Intézmény kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók gyógypedagógiai nevelését-oktatását látja el.

Karácsony előtt Abony Város Önkormányzata számos hasznos eszközzel támogatta a Montágh Imre Általános Iskola Egységes Módszertani intézmény tanulóit, melyeket a program során is felhasználtak.
2019 december 16 hétfő - 09:36:57     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a városi rendezvényterv összeállításához a városban működő intézmények, társadalmi, civil, sport és kulturális szervezetek, valamint a város polgárai javaslatokat nyújthatnak be.
 
A javaslatok leadhatók személyesen az Abonyi Polgármesteri Hivatal Titkárságán, vagy elektronikusan az abony@abony.hu e-mail címen.
 
A javaslatok leadásának határideje: 2020. január 6. 16:00 óra.
2019 november 09 szombat - 10:15:54     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

img_9557.jpg2019. november 8-án került megrendezésre Abonyban a Szociális Munka Napja alkalmából megrendezett ünnepség az abonyi Kultúra Háza kamaratermében. Először Pető Zsolt polgármester köszönte meg minden szakembernek a városunk szociális ellátásában vég­zett lelkiismeretes munkáját – kiemelve személyes érintettségét és érzékenységét is a téma iránt.
A zeneiskola növendékeinek: Khórer Attilának és Berki Illésnek gyönyörű műsorát követően Dudinszky Mónika alpolgármester asszony adta át az emléklapokat és a virágokat a jubilálóknak Korbély Csaba Ferencné, a Humánpolitikai Bizottság elnökének köszöntése alatt.

Kökény Mihályné, Tímár Lászlóné, Acsai Gézáné, a Karitasz abonyi csoportjának tagjai és Somodi Lászlóné, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának munkatársa 10 éves jubileumot ünnepeltek.

Kökény Mihályné az abonyi Karitasz csoport aktív tagja. Munkáját lelkiismeretesen, kimagasló szorgalommal végzi immár 10 éve. A ruhagyűjtés és osztás szolgálatán kívül bekapcsolódik az élelmiszerosztás, karácsonyi és húsvéti csomagkészítés, iskolakezdési, tűzifa támogatásába is. Ha kell, maga viszi el az adományokat a segítségre szoruló családoknak. Hihetetlen munkabírással végzi karitatív tevékenységét.  Munkájával nagyban hozzájárul, hogy a templom állandóan, de különösen a nagy ünnepek alkalmával, esküvőkön tisztán ragyogjon. Állandó segítője a sekrestyésnek.

Timár Lászlóné is 10 éve végez önkéntes szolgálatot az abonyi Katolikus Karitászban. Az évek alatt megtapasztalta, hogy az önzetlen, karitatív munka milyen hálás feladat, amelyet mindig nagy örömmel végez. Önkénteseknek tartott képzésen  két alkalommal is részt vett, hogy tudását gyarapíthassa. A karitászcsoport minden tevékenységében személyesen részt vállal, akár szervezési, akár kivitelezési feladatokról legyen szó. Fiatalos lendülettel, hihetetlen munkabírással végzi karitatív tevékenységét.

Acsai Gézáné szintén 10 éve segítője a Karitász csapatának. Megbízható, precíz, rugalmas hozzáállása példaértékű a karitatív szolgálatot teljesítők körében. Segítőkész. Áldozatos munkát végez a karácsonyi és húsvéti segélycsomagok elkészítésénél és szétosztásánál. A ruhagyűjtés és osztás szolgálatán kívül bekapcsolódik az élelmiszerosztás, karácsonyi és húsvéti csomagkészítés, iskolakezdési, tűzifa támogatásába is. Róla is elmondhatjuk, hogy korához képest fantasztikus munkabírással rendelkezik. Felpattan a „drótszamárra”, és máris ott terem, ahol a legnagyobb szükség van rá.

img_9620.jpg


Somodi Lászlóné a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának munkatársa 2002-ben végezte el a szociális gondozó és ápoló képzést. Ezt megelőző években két gyermeke nevelése mellett a Ceglédi Állami Tangazdaságban és a Ceglédi Műanyagipari Kft.-nél dolgozott. 2009. február 1-től a házi segítségnyújtás szakfeladat munkatársa. Szakmai elhivatottsága az idősek gondozásában teljesedik ki. 2013-ban  ECDL-számítógépes tanfolyamot végzett el. 2015-ben a demenciában szenvedő betegek speciális ellátásáról szóló továbbképzésen vett részt, hogy a megszerzett tudással még inkább segíteni tudjon embertársain. Gondoskodó személyiségének és segítőkészségének köszönhetően nagyon szeretik az idősek, munkáját lelkiismeretesen végzi. Közvetlen természetével hamar az emberek szívébe zárja magát.

15 éves jubileumát ünnepelte Bevizné Molnár Erika, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának munkatársa. 1987-től női ruha készítőként a helyi varrodában, majd a Ceglédi Puma gyárban dolgozott, illetve gyermekei születését követően 12 évig közhasznú munkavállalóként az abonyi strandon tudott elhelyezkedni. 2015 és 2018 között a Szolnoki Liget úti fogyatékos személyek ápoló- gondozó otthonában kezdett dolgozni lakóotthonos nevelőként.  Itt tevékenykedett 2018-ig, itt végezte el a szociális gondozó ápoló képzést 2016-ban. Közben leérettségizett, majd sikeres ECDL vizsgát tett. 2019. január elseje óta dolgozik a Humán Szolgáltató Központ Támogató Szolgálatnál, mint személyi segítő. Ugyanez év márciusában elkezdte a gyógypedagógiai asszisztensi képzést. Erika az eltelt tíz hónap alatt nagyon gyorsan belopta magát munkatársai szívébe. Szakmailag felkészült, segítőkész, figyelmesen hallgatja meg a hozzá fordulók gondjait, nehézségeit, örömeit. Munkáját megbízhatóan, precízen végzi. Nyílt, pozitív személyiség. Továbbra is számítanak a munkájára.

20 éves jubileumát ünnepelte Kozma Tímea, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának munkatársa és Skultéti Katalin, a Vöröskereszt segítő önkéntese.

Kozma Tímea 1993-ban érettségizett Tiszaföldváron, majd a következő évben szociális asszisztens szakképesítést szerzett. Ezt követően a Szolnoki Liget úti iskolában dolgozott pedagógiai asszisztensként. Tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai szakán folytatta, ahol általános szociális munkás diplomát kapott 1999-ben. A Családsegítő Szolgálatánál végezte a főiskolai gyakorlatot, majd munkatársként helyezkedett el. Később Gyermekjóléti Szolgálatnál 16 évig tevékenykedett lelkiismeretesen. A 2016-ban átkerült a pszichiátriai betegek közösségi ellátásába, ami a személyiségéhez és szakmai érdeklődéséhez igen közel álló tevékenység. 2004-ben tereptanári képesítést szerzett, és az ezt követő a szociális képzések hallgatói számára gyakorlatokat vezetett. 2006-ban sikeres ECDL számítógép vizsgát tett. Kreativitás és a különböző élethelyzetek sajátos szempontú megközelítése jellemzi, ami emeli napi munkájának a színvonalát.

Skultéti Katalin a Vöröskereszt segítő önkénteseként dolgozik immár 20 éve. 1999 óta segédkezik a városi véradások szervezésében. Régebben ő maga is véradó volt. Részt vett véradóink toborzásában, ösztönzésében, véradási helyszínen adminisztratív munkájával segítette a Magyar Vöröskereszt munkáját.  A jövőben továbbra is számítanak kitartó lelkesedésére.

img_9709.jpg


25 éves jubileumát ünnepelte Szabóné Ferenczi Máriát, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának munkatársa, valamint Juhász Piroska, az abonyi Polgármesteri Hivatal Hatósági és Szociális Ügyek Osztályának ügyintézője.

Szabóné Ferenczi Mária életét a segítségnyújtás és a rászorulók iránti empatikus magatartás hatja át. Általános ápoló és asszisztens szakon végzett a Török János Egészségügyi Szakközépiskolában, utána Szolnokon sportorvos mellett dolgozott. Szeretett volna továbbtanulni, így a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia – Tanárképző Főiskola – általános szociális munkás szakán szerzett diplomát 1999-ben. A főiskolai tanulmánya alatt a nagygyakorlatát az abonyi Humán Szolgáltató Központ gyermekjóléti szolgálatánál töltötte, gyorsan beilleszkedett a közösségbe. Kitti lánya születése és a GYES letelte után itt állt munkába. Feladatait mindig lelkiismeretesen ellátta. Érdekelték az új szakmai kihívások. 2007 szeptemberétől a Támogató szolgálatot vezette, ahol fogyatékos gyermekek és felnőttek ellátásának szervezésével foglalkozott. 2009 óta a Gondozási Központ vezetője, ahol az idősek gondozásához kapcsolódó szolgáltatások biztosítását végzi. A munkája mellett 2010-ben szociális szakvizsgát tett, a Debreceni Egyetemenen rehabilitációs szakember végzettséget szerzett. 2017-től intézményvezető helyettes. 25 éve töretlen lelkesedéssel és magas szakmai szinten dolgozik a város lakosságáért és a szociális szolgáltatások fejlesztéséért.

Juhász Piroska 1994. február 1-jén kezdett a Polgármesteri Hivatalban közhasznú foglalkoztatottként, majd 1994. október 1-jén kinevezték az akkori szociális irodába szociális ügyintézőnek. Azóta a hivatalban történt szerkezeti változásokat követve folyamatosan szociális területen dolgozik. 1997. november 1-jén került a gyámhivatalhoz, ahol megismerte a szociális rászorultság másik oldalát is. 2001-től lett ismét szociális ügyintéző, a hatósági területen dolgozik ma is.  Munkáját becsületesen, lelkiismeretesen végzi. Az ügyfélfogadások során számos nehéz sorsú, segítségre szoruló emberrel találkozik, amely munkát csak a benne lévő empátiával, alázattal lehet magas színvonalon ellátni. Munkavégzése során fontos a „hallgatni tudás képessége”, hiszen nem mindenkin tudnak kollégáival azonnal segíteni, viszont már az is segítség, ha meghallgatják a hozzájuk forduló embereket. Piroskát a visszajelzések alapján az ügyfelek szeretik, számítanak segítségére, bizalommal fordulnak hozzá problémáikkal.

40 éves jubileumát ünnepelte Dirnerné Tóth Sára és Radványi Ferencné, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának munkatársai.

Dirnerné Tóth Sára az abonyi Kinizsi Pál gimnáziumban érettségizett 1979-ben, majd a ceglédi Toldy Ferenc kórház csecsemő osztályán dolgozott. Időközben egészségügyi szakiskolát végzett. 1985-től Abonyban helyezkedett el. Az öregek napközi otthonában és két fia nevelése mellett elkezdődött az a szakmai folyamat, amely nyugdíjba vonulásáig tartott. Munkája mellett több továbbképzésen is részt vett: pl. Veszteséggel járó bánásmód – Hospice szemléletű idősgondozás elnevezésű továbbképzési programon, illetve a Kézen Fogva Alapítvány „Fogyatékos személyek szociális segítésének új útjai” továbbképzésén. 2013-ban sikeres ECDL-számítógépes vizsgát tett. 2012. augusztus 1-től a házi segítségnyújtás területen kezdett tevékenykedni, majd 2015-től az Idősek klubja gondozónője és a szociális étkeztetés szakfeladat koordinátora lett. Napi munkájában idősekkel foglalkozott, programokat, kreatív foglalkozásokat szervezett számukra. A város nevében is köszönjük munkáját!

Radványi Ferencné 1978-ban kezdett dolgozni a Mechanikai Műveknél, majd 16 év után a Tiszajenői Kinder gyárba került 2 évre. A Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjában 1995-ben az Idősek Bentlakásos Otthonban kezdte meg a munkáját, majd a házi segítségnyújtásban és az Idősek Klubjában dolgozott. Szociális ápoló-gondozó végzettségét 1999-ben szerezte, majd a Támogató Szolgálat beindulásakor a munkavégzéshez szükséges személyi segítői ismereteket Kecskeméten szerezte meg. A Támogató Szolgálatban, személyi segítőként fogyatékos felnőtteknek segített a mindennapi teendőik ellátásában és gyerekeknek az iskolába járásban. Ma már nyugdíjas éveit élvezi. Mindig lelkiismeretesen, precízen végezte munkáját, a munkatársak és a gondozottak egyaránt szerették, a mai napig jó szívvel emlegetik. Jó csapatjátékosként munkatársai mindig számíthattak rá, díszítésben, dekorálásban a mai napig nem ér senki sem a nyomába.

A jubilálók köszöntése után a megjelenteket finom ebéd és kötetlen beszélgetés várta a Kultúra Háza szakköri termében.

Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 október 23 szerda - 13:40:33     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

73423471_727930484388999_2058369944260706304_n.jpgAz 1956-os forradalom és szabadságharc a 20. századik magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt, amely a sztálinista terror ellen robbant ki. Mint ahogy sok szabadságharc, ez is a fiatalok kezdeményezésével indult meg – kezdetben békés tüntetéssel október 23-án. A megmozdulás még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt, miután a pártvezetés sortüzet adott a fegyvertelen tömegre. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval csapatainak teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát. Tudták, hogy a Szuezi válság miatti kényes nemzetközi politikai helyzet miatt a nyugati nagyhatalmak nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget. November 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerő miatt a forradalom végül elbukott.
Évtizedekig az 1956-os eseményeket a pártállami hatalom ellenforradalomnak bélyegezte és elítélte, de a rendszerváltás után megváltozott az események hivatalos megítélése. 1989 óta nemzeti ünnep október 23.
A 63. évfordulós megemlékezésen Kavecsánszkiné Pál Erika, a Kinizsi Pál Gimnázium igazgatója mondott beszédet a Kultúra Háza színháztermében, majd a gimnázium diákjai adtak egy szívhez szóló műsort. Ezt követően a Millenniumi Emlékkertben történt meg a koszorúzás a Blaskó Sándor által készített emlékmű előtt. Végezetül az emlékezők a gimnázium falán található Magas István emléktáblánál rótták le tiszteletüket a nemzeti emigráció jelképe előtt. Beszéde után Király Béláné egy Magas Istvánról szóló tablóval ajándékozta meg az intézményt.
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 október 09 szerda - 16:32:10     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

img_6020.jpgAz 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után szörnyűséges megtorlások kezdődtek; 1849. október 6-án Aradon kivégeztek tizenhárom magyar honvédtisztet (12 tábornokot és 1 ezredest). Az utókor az aradi tizenháromként emlékezik rájuk. Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is. Október 6-át, vagyis az aradi vártanúk emléknapját 2001-ben nyilvánították nemzeti gyásznappá Magyarországon és a magyarok által lakott területeken.
Abonyban idén a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6. z és 8. z osztályos növendékeinek tolmácsolásában emlékeztünk meg 1849 vészterhes időszakáról. A felkészítő tanárok Dudásné Balgóczki Gyöngyi, Török Istvánné, Korbély Krisztina és Reich Anikó voltak.
A gyönyörű műsort követően a megjelentek a zászlóvivők felvezetésével a Kultúra Háza színházterméből a Millenniumi Emlékkertbe sétáltak el, ahol elhelyezték koszorúikat az aradi vértanúk emlékművénél.
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotó: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 augusztus 21 szerda - 18:19:52     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

img_8538.jpgAugusztus 20-án a Szent István napi ünnepség a Szent István Római Katolikus Templom előtt került megtartásra. A megjelentek az Abonyi Fúvószenekari Egyesület tolmácsolásában közösen elénekelték a Himnuszt, majd a város polgármestere, Romhányiné dr. Balogh Edit köszöntötte őket. A Képviselő-testület döntésének értelmében az Államalapítás ünnepén kerül átadásra Abony Város Díszpolgári címe.  Az elismerést 2019-ben Nagy Gáborné, a Somogyi Imre Általános Iskola címzetes volt igazgatója kapta.
Ezt követte az Abonyiak Abonyért kitüntető díj, amely idén 24. alkalommal került átadásra. Az elismerést évről évre azok a helyi polgárok vehetik át, akik munkájukkal, közéleti tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a város fejlődéséhez. A számtalan ajánlás alapján az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma hozott döntést, amelynek tagjai idén Kazinczyné Juhász Ildikónak, Sárkányné Bálint Máriának – aki egyéb elfoglaltság miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ezért azt a férje vette át a nevében –, Kovácsné Prágai Ilonának, illetve Csányi Sándornak ítélték meg a díjat.

img_8836.jpg

Az ünnepi díjátadás után a jelenlévők együtt fogadták az új kenyeret, amelyet Molnár Péter plébános úr szentelt fel. A Szentmisét körmenet követte.
Ezzel párhuzamosan a Varga István Városi Sportcsarnok füves pályáján megkezdődtek a sportversenyek. Labdarúgó és sakk bajnokság várta a kikapcsolódni vágyókat.

img_9717.jpg

A szervezők 15:30-tól zenés, táncos programokkal várták vissza vendégeiket a Főtérre. A színpadon fellépett a Dalma Dance tánccsoport, a Bihari Gyerekszínház, a Bihari Ifjúsági Stúdió, az Abonyi Fúvószenekari Egyesület mazsorett csoportja, a Hagyományőrző Abonyi Néptánc Együttes és az abonyi Nótakör. A nagykőrösi Körszínház és Ifjúsági Stúdió képviseletében Kiss Zsolt operett énekes ugyancsak sziporkázott. A Varázslatos Duó, melynek tagjai Csányi Sándor és Simon Évike, népdalokkal bűvöltek el mindenkit.

img_9929.jpg

Az est sztárfellépője Palya Bea, Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar népdalénekes volt. Őt követte a Kontroll és a YesYes zenekar, illetve a már hagyománnyá vált tűzijátékra is sok került.
A szervezők köszönik minden látogatónak a részvételt.
 
Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képekre!)
2019 augusztus 21 szerda - 17:21:24     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

img_8548.jpgAz 1996-ban alapított Abonyiak Abonyért kitüntető díj idén 24. alkalommal kerül átadásra. Az elismerést évről évre azok a helyi polgárok vehetik át, akik munkájukkal, közéleti tevékenységükkel nagyban hozzájárultak városunk fejlődéséhez.
A kitüntetésre ebben az esztendőben is sok javaslat érkezett, melyekről az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma hozott döntést. A kitüntetéseket a kuratórium részéről Pető Zsolt, elnök, illetve Korbély Csabáné és Nagy Gáborné, kuratóriumi tagok adtak át az államalapítás ünnepén, 2019. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között a Szent István Római Katolikus Templom előtt.
2019-ben Kazinczyné Juhász Ildikónak, Sárkányné Bálint Máriának – aki egyéb elfoglaltság miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ezért azt a férje vette át a nevében –, Kovácsné Prágai Ilonának, illetve Csányi Sándornak ítélték meg a díjat.

Kazinczyné Juhász Ildikó
 
kazinczyn_juhsz_ildik_abonyiak_abonyrt.jpgKazinczyné Juhász Ildikó tősgyökeres abonyi, aki mióta a pedagógus pályára lépett, a Somogyi Imre Általános Iskoláért, az ott tanuló gyermekekért dolgozik.
Első diplomáját a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte Szegeden, földrajz-testnevelés szakon. Ekkor helyezkedett el első és egyetlen munkahelyén, a Somogyi Imre Általános Iskolában. Lelkesen vetette bele magát a munkába, akkor még elsősorban a földrajztanításba. Mára azonban már van olyan tanítványa is a tantestületben, aki szintén ezt a szakot tanítja. Mindig, minden területen a maximalitásra törekszik. Tanítványai számtalan sportversenyen álltak dobogón játékos sportversenyen, atlétika sportágban megyei és országos versenyeken. Ezekre a versenyekre nemcsak a tanítási órákon készültek, hanem szabadidőben, sokszor szombat – vasárnap, illetve a téli és tavaszi szünetekben is. A tehetséggondozás a földrajz tantárgyban is mindig fontos volt számára. A mai napig tanulmányi versenyekre készíti fel tanulóit, akik közül többen végeztek már megyei első helyen és jutottak országos helyezésig.
2008-ban került az iskola élére, mint igazgató. A kezdetektől az a célja, hogy a Somogyi iskola olyan intézmény legyen, ahová minden gyermek szívesen jön. Nyitott az újra, figyelemmel kíséri a pályázatokat és minden lehetőséget megragad. Munkájának köszönhetően sokat szépült kívül-belül az intézmény.
Neki köszönhetően nem csak a külső, hanem a belső munka is lendületet kapott. Az elődök által elkezdett úton haladva folytatta a kiemelt tehetséggondozást testnevelés, matematika és informatika területén is.
Nagy figyelmet fordít a felzárkóztatásra is, megragad minden lehetőséget, hogy egy tanuló se maradjon le társaitól.
Kollégáit folyamatosan támogatja a továbbtanulásban és a továbbképzésekben. Számtalan helyi képzést, tréninget szervezett a tantestület részére. Fontos számára, hogy munkatársai jól érezzék magukat, ezért kiemelt figyelmet fordít a csapatépítésre.
Kazinczyné Juhász Ildikó immár a több mint 30 év alatt sokat tett azért, hogy az iskolából kikerülő tanulók által Abony város is szélesebb körben ismert és elismert legyen.  Az iskola volt tanítványai közül sokan tanulnak sikeresen tovább és dolgoznak felelős beosztásban, vagy tisztességes munkát végezve élik az életüket.
Végül álljon itt egy idézet, mely nagyszerűen jellemzi Igazgató Asszony szemléletét, munkásságát. "A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani."
Az oktatás és az intézményfejlesztés területén végzett tevékenysége elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományozott Kazinczyné Juhász Ildikó részére.

Sárkányné Bálint Mária
 
img_8543.jpgSárkányné Bálint Mária Abonyban született. Általános iskolai tanulmányait a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskolában végezte, majd a Ceglédi Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett 1972-ben. Első munkahelye az Abonyi Nagyközségi Tanács volt, az adócsoportnál pénzügyi előadóként kezdett el dolgozni. 1983-ban a József Attila MGTSZ Bérügyi Osztályának ügyintézője lett. A Városi Sportcsarnok átadásától kezdve 1993. október 15-től az intézmény dolgozója.
Ügyviteli alkalmazottként került a létesítményhez, majd munkája mellett 1994-ben elkezdte tanulmányait a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakán. Ezt követően felvételt nyert a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakára. 1999-ben nemzetközi sportmenedzseri diplomát szerzett. 2009-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán szerezte meg második diplomáját, a jogi szakokleveles sportszakemberi végzettséget. 1996-tól egy évig megbízott vezetőként, 1997-től 2019. június 30-ig, nyugdíjba vonulásáig pedig kinevezett intézményvezetőként végezte munkáját.
A sport iránti kötődése a családból ered. Több évig az Abonyi TSZSK asztaliteniszezője volt. Kezdeményezésére a Nagyközségi Tanácsnál megalakították a női labdarúgó csapatot, mellyel kiemelkedő megyei szintű eredményeket értek el.
Az ABONY Sport Egyesület megszűnését követően elősegítette a KID FC-ben a felnőtt szakág létrehozását, amely azóta is működik. A KID FC megalakulása óta 2017-ig segítette az egyesület ügyeinek intézését: szövetségi engedélyek beszerzését, átigazolások lebonyolítását, pályázati célok megvalósítását.
Az intézmény hagyományos rendezvényei: a 3 napos országos Újévi Terem Torna, az Erős Emberek Versenye, a Szent István Napi Sportversenyek népszerű események városunk sportot kedvelő lakosai számára, melyeknek kezdeményezője, szervezője volt. A labdarúgás sportágon túl minden helyi sportegyesület számíthatott segítségére, támogatására.
A sport területén végzett tevékenysége elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományozott Sárkányné Bálint Mária részére.
 
Kovácsné Prágai Ilona
 
img_8778.jpgKovácsné Prágai Ilona a Gyulai Gaál Miklós Alapfokú Művészeti Általános Iskola Iskolaotthonos tagozatának kiemelkedő pedagógusa.
1987 óta az iskola tanítója. A 90-es évek elején nyílt lehetősége az alternatív pedagógia megismerésére, így alapítója lett az iskolaotthonos munkaközösségnek, ahol elképzeléseit megvalósíthatta.
A szabadidős tevékenységek keretében táborokat, tanulmányi kirándulásokat szervez. Összekötője, koordinátora a Múzeum Baráti Kör által szervezett őszi kézműves találkozónak, melyeken foglalkozásokat is tart. Tanítványaival számtalanszor fellépnek néptánc bemutatóval. Egyik kiemelkedő rendezvénye volt az erdélyi Réty iskolájával történő kapcsolatteremtés. Ennek köszönhetően több alkalommal látta vendégül a Gyulai iskola tantestülete a rétyi küldöttséget, illetve az abonyi gyerekek és felnőttek is vendégeskedtek náluk.
Az iskola gyermekvédelmi felelőseként segíti a nehéz helyzetbe jutott gyermekek, szülők, családok problémáinak megoldását. Éveken át odaadóan irányította az Integrált Pedagógiai Rendszer programot.
Vallja, hogy a jó iskola csak a pedagógus – diák – a szülő együttműködésével valósulhat meg. Kiváló kapcsolatot alakított ki a szülőkkel, akik nagy örömmel segítik munkáját.
Szabadidejében rengeteg pályázatot írt, és nyert meg. A három éve kezdődött Iskolaotthonos Jótékonysági bálok szervezésében, lebonyolításában kiemelkedő szerepet vállal. A pályázatok, a bálok bevétele és a szülői segítség, valamint a határtalan lelkes tenni akarás tette lehetővé, a Szolnoki úti iskolaegység megújulását, az udvaron gumiborítású sportpálya létesítését, biciklitároló, homokozó megépítését.
Fáradhatatlanul teszi a dolgát, sokszor erőn felül is. Mindig újabb és újabb ötletekkel bővít, szépít. Összefogja a szülők munkáját. Szervezi és meg is valósítja álmait. Szakmai tudását is folyamatosan fejleszti. Munkájának elismeréseként több dicséretet és elismerést is kapott már. Az évtizedes odaadó és kitartó oktatási és intézményfejlesztési munka elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományozott Kovácsné Prágai Ilona részére.

Csányi Sándor
 
img_8813.jpgCsányi Sándor, vagy ahogyan sokan emlegetik a „Gulyáskirály”, Abonyban élte gyermekkorát, itt járt iskolába. Gyermekkori élmények hatására a vendéglátó szakmát választotta hivatásának, melyet mind a mai napig kiválóan művel.
Megálmodója, alapítója és tevékeny szervezője a szolnoki Gulyásfesztiválnak, amely 1999-től  az ország egyik legnagyobb fesztiváljává vált és számtalan komoly elismeréssel rendelkezik. A Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Egyesületének megalakulása óta elnöke.
Szerkesztője a „Töklecsótól a Bodagig” címmel megjelent gasztro-kulturális kiadványnak, amely a cigányság gasztronómiájának ismertetésével foglalkozik.
Életcélja a magyar konyha elfogadtatása és megismertetése a nagyvilággal, hogy Magyarország az idegenforgalomban elismert rangot tudjon kivívni magának.
Csányi Sándor időközben a magyar gasztronómia utazó nagykövete lett, megszámlálhatatlan helyre hívják zsűrizni határon innen és határon túl.
Sokrétű tevékenysége mellett lakóhelyéről, Abonyról sem feledkezett meg soha. Több éve átvette a Kéknefelejcs Dalkör vezetését, amely azóta számtalan sikeres szereplést mondhat magáénak. Évek óta szervezi a Dalok Estjét, melyen nagyon sok hazai és határon túli énekes, zenekar lép fel. Meghatározó tagja a Nagyabonyi Színkörnek, mellyel számtalan sikeres darabot adtak elő.
Legújabb munkája a Mikes tónál szervezett rendezvényekhez kapcsolódó főzőversenyek szervezése, melyre nagyon sokan örömmel jönnek itthonról és határainkon túlról is. Színes egyéniségével, munkabírásával, elhivatottságával országos és nemzetközi ismeretséget szerzett, szülővárosának, Abonynak is.
Az Abonyiak Abonyért Díjjal nem csupán elismerésünket fejezzük ki, hanem köszönetünket is.

Abony Város Önkormányzata nevében is gratulálnuk a kitüntetetteknek, és további jó munkát kívánunk nekik!

Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(Nagyításhoz kattintson a képekre!)
2019 augusztus 21 szerda - 16:22:06     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

nagy_gborn_dszpolgr.jpgAbony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019-ben Nagy Gábornénak, a Somogyi Imre Általános Iskola címzetes volt igazgatójának adományozta az „Abony Város Díszpolgára” címet.
Az „Abony Város Díszpolgára” cím alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 22/1995. (XI. 07.) számú önkormányzati rendelet a következőt írja: „Abony Város Díszpolgára cím annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki Abony Városa érdekében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységével vagy egész életművével olyan általános elismerést szerzett, amely egyértelműen hozzájárult a település fejlődéséhez, értékei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javulásához, a város jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató ember magatartása miatt egyébként személye vagy annak emléke köztiszteletben áll.” 
A kitüntetést az államalapítás ünnepén, 2019. augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között adták át a délelőtt során a Szent István Római Katolikus Templom előtt. Nagy Gábornét Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester asszony méltatta.


Nagy Gáborné méltatása

Fegyverneken született, általános és középiskolai tanulmányit ott végezte. Testnevelés-földrajz szakos tanári végzettséget 1975-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett majd a Testnevelési Főiskolán atlétika szakedzői végzettséget, 1999-ben a BME-en  közoktatás vezetői képzettséget. Diák korában számos sportágban versenyzett, atlétika, asztalitenisz, kézilabda, gyorskorcsolya, sakk.
1970-ben kötött házasságot Nagy Gábor testnevelő tanárral, ekkor került Abonyba és kezdett tanítani a Somogyi Imre Általános Iskolában. Két gyermekük született, Miklós és Zsuzsanna. Lánya követte szülei példáját, szintén testnevelő lett.
Nagy Gáborné Gabika élete a sportról és pedagógiáról szól. 41 évnyi pályafutása alatt testnevelő tanárként, edzőként és iskolaigazgatóként is maradandót alkotott.
Atlétika edzőként tanítványa volt az ifjúsági válogatott síkfutó Plangár Ágnes és 3000 m-es síkfutásban országos 2. helyezést elért Drávai Judit.
Férjével együtt kezdeményezte 1981-ben a testnevelés tagozat bevezetését, ami azóta is népszerű, sikeres. 1995-ben az iskola utánpótlás nevelő központ címet kapott. A 234 általános iskola  között a Somogyi az országos 10. helyezést érte el, a diákolimpiai eredmények alapján szinte minden évben a megye 1-3. helyezettje között volt. Nagy Gáborné a Somogyi DSE alapító tagja, elnöke, majd elnökségi tagja.
A Somogyiból kikerült sportolókból hívta újra életre 1992-ben a női kézilabda szakosztályt, melynek edzéseit vezette, de zenés gimnasztikát is tartott nők részére és szervezett a különböző korosztályok számára 24- 36 órás terem kézilabda bajnokságot. Testnevelő tanárként élen járt a tanulók versenyeztetésében, tömegsport szervezésében és sokat tett az egészséges életmódra nevelés érdekében.
Hagyományt teremtett a tornaünnepély megszervezésével, melyet négyévente, az olimpia évében tartanak a sportpályán a somogyis diákok és tanárok, de erre az egyedülálló rendezvényre megmozdul az egész város.
1992. február 1-tól a tantestület felkérésére a Somogyi Imre Általános Iskola igazgatójának választják. 15 éven át példaértékűen vezette az iskolát. Igazgatói munkáját is áthatotta a sportban elsajátított csapatszellem, rendszeresség, szervezettség és kitartás. A közös célok elérése érdekében mozgósított mindenkit. Szigorú és következetes igazgató volt, aki törekedett új módszerek, technikák bevezetésére, ugyanakkor képes volt alkalmazkodni a változásokhoz, új kihívásokhoz.
Munkásságához köthető:
- a csoportbontásos matematika és idegen nyelvi oktatás,
- a fiú és leány technikaoktatás szétválasztása,
- a központi vizsgarendszer bevezetése,
- a pedagógusok hazai és külföldi továbbképzésének támogatása,
- a diákok és pedagógusok jutalmazási rendszerének kidolgozása,
- a Somogyi iskola Együtt a Gyermekekért Alapítvány létrehozása,
- az elsősök somogyissá fogadása,
- Somogyi hűség gyűrű adományozása a 25 évet Somogyiban dolgozó munkatársaknak,
- számos iskolai felújítás, sportudvar és iskolai játszótér kialakítása, tornaterem felújítása,
- iskola évkönyv kiadása, Abony helytörténeti és helyismereti tankönyv kiadása és Somogyi Imre Általános Iskola története képekben.
Vezetése alatt a Somogyi Iskola népszerűvé, sikeressé vált. A sport mellett a diákok tanulmányi versenyeken is remekeltek, városi rendezvényeken nívós műsort adtak. A tanulás mellett számtalan iskolai rendezvény nyújtott felejthetetlen élményt a gyermekeknek: vetélkedők, színház-és hangverseny látogatások, táborok, sítáborok, Abony körüli kerékpározások, egészségmegőrző és sportnapok.
Emlékezetesek a gyermekek által bemutatott színdarabok, Ludas Matyi, Légy jó mindhalálig, Gyufaárus kislány, Kék madár mesejáték.
41 évig dolgozott egy intézményben, 7 osztályt ballagtatott el, 15 évig vezetett. Az őt körülvevő kollektíva a családját is jelentette. Gondoskodott közös programokról, kirándulásokról, csapatépítésről, karácsonyi ünnepekről.
Nagy Gáborné a diákok, szülők és pedagógusok körében egyaránt népszerű, megbecsült. Eddig Kiváló munkáért kitüntetésben, Dicsérő Oklevélben, Abonyiak Abonyért Díjban, Címzetes Igazgató elismerésben és Abony Sportjáért díjban részesült.
2019-ben Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Nagy Gáborné részére Abony Város Díszpolgára címet adományozza és nagyon sok boldogságot, jó erőt és egészséget kíván családja, unokái körében!

img_8712.jpg

Abony Város Önkormányzata nevében szívből gratulálunk Nagy Gábornénak a kitüntető címhez, és további jó egészséget kívánunk!

Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A nagyításhoz kattintson a képre!)  
2019 június 05 szerda - 14:52:20     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

imgp9032.jpgA trianoni békediktátum 99. évfordulójára emlékeztünk 2019. június 4-én 16:00-tól az abonyi Kultúra Házában.
Az 1920-ban aláírt, első világháborút lezáró békeszerződés eredményeképpen a történelmi Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát. Az erőszakos diktátum során Románia megszerezte a Patriumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. Olyan soknemzetiségű országok születtek meg így, ahol a kisebbségbe szorult magyarság a mai napig diszkriminatív bánásmódban részesül. Kézdivásárhely a romániai Kovászna megyében található. A határtalanul! program keretén belül ennek a településnek a Református Kollégiumából érkeztek diákok, akik a Kinizsi Pál Gimnázium tanulóival közösen adtak elő egy rendhagyó zenés-táncos-verses műsort.

imgp8960.jpg
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Farkas Ferenc, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója a diákok produkciója előtt szintén Abony lakosságához szólt. A beszédében felhívta a figyelmet a magyar nemzettudatra, és arra, hogy sajnos a mai napig hátrányos helyzetben élnek a székelyek.

imgp9225.jpg
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A gyönyörű, ám egyben szomorú műsor után a zászlóvivők felvezetésével elsétáltunk a Millenniumi Emlékkertbe, ahol Blaskó Sándor szobrászművész műalkotása előtt helyeztük el a megemlékezés virágait. A rendezvény végén a Székely Himnusz megrendítő sorait énekelték el a megjelentek a Kéknefelejcs Dalkör kíséretével.

Cikk: Jandácsik Pál
Fotók: Debreczeni-Bakos Melinda
2019 június 04 kedd - 11:09:42     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

 
img_5297.jpg
 
A képre kattintva megjelenik a galéria!
Oldal:  1 2 3 ... 75 76 77
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények