
A folyamatos megrendelések alapján dolgozó Pintér és Társa Kft. csőcsatlakozó idomok és csőkarimák gyártásával foglalkozik, amely a cég fő profilja.
- Vannak alprofiljaink is. Most fejlesztettünk, a cég felvette tevékenységi körébe a csarnokgyártást is. Már vannak árajánlat szintű munkáink. Ugyanilyen jellegű csarnokok építéséről van szó, mint ami itt készült – egészítette ki a vállalkozás tevékenységeit Pintér József, a cég létrehozója.
A fotóra kattintva az új csarnok építéséről készült galériát tekinthetik meg!
Sikeresen pályáztak telephelybővítésre
A vállalkozás 2014-ben pályázott telephelybővítésére, mely 59 millió Ft-os pályázati támogatással, több mint 100 millió Ft-os önrészből valósul meg a Ceglédi úton.

- Álmodozunk, hogy ne legyen holt tér, ezért a padlástérben irattár és reprezentációs helyiség, valamint sporthelyiség készülne a dolgozóknak – mondja Pintér József cégvezető.
A dolgozók biztosnak érzik munkahelyüket
A jelenleg 39 főt foglalkoztató cég alkalmazottjai örülnek az új csarnoknak. A munkakörülmények is megváltoznak. Míg a régi típusú műhelyben nyáron meleg van, addig az új csarnok hőszigeteltsége miatt a modern anyagoknak köszönhetően hűvösebb. Az új csarnok azonban már most szűknek tűnik.

Az ország egész területére és külföldre is szállítanak
A kezdetben kis létszámmal induló cég az évek hosszú sora alatt behálózta Magyarország egész területét, termékeik az ország számos pontjára eljutnak, de szállítanak külföldre is, kisebb számban Szlovákiába, Németországba, Csehországba, a fő szempont mégis az, hogy itthonra gyártsanak. A megrendelések zömében sürgős határidővel érkeznek, ezért azonnal gyártanak, majd a megrendelt terméket saját gépjárművel elszállítják a megrendelő részére az ország bármely területére és külföldre, akár 2000 km-re is.
- Az ár szempontjából észrevettük a gazdasági válságot, nyomottabbak lettek az árak, de összeszedjük azt a mennyiségű munkát, hogy stabilan tudjunk működni. A csőkarimák árai 10 ezer forinttól akár 2 millió forintig is terjedhetnek. Tehát az egész pici karima 10 ezer forint, de van olyan magas is, hogy ha felállítjuk, akkora, mint egy szekrény - az már persze 1 tonna súlyú, és az ára kb. 2 millió forint. Rengeteg munka van egyébként a karimákkal, ami nem látszódik rajta. Magyarországon nagyon ismertek vagyunk, ha azt mondják szakmai berkekben, hogy „Pintér karima”, akkor tudják, hogy miről van szó – mesél a részletekről Pintér József.
Jó a viszony a lakossággal
A vállalkozás felvásárolta a szomszédos ingatlanokat, egyrészt hogy növeljék a védőtávolságokat a lakosság felé, másrészt, hogy legyen mozgástér. A zaj tekintetében a határértékeken belül mozognak, a lakosság nem panaszkodik.
- Megszüntettük az éjszakai és a hétvégi műszakokat. Nincs panasz, az emberekkel jó a viszonyunk a környéken. Ha hozzánk fordulnak segítségért, pl. hegesszünk, vagy vigyünk el valamit, azonnal megcsináljuk. Tartjuk a jó viszonyt. Látszódik, hogy van távolság a lakosságtól és készül majd egy védő fásítás, ami zajszigetelő is lesz – mutatja a vállalkozás területének határait a cégvezető.
Megterhelő a vasipari munka, még sincs elvándorlás
Az alkalmazottak fix munkaidőben dolgoznak. Reggel kezdenek, délután végeznek. Munkaruhát évente kétszer kapnak, ami általában a legtöbb helyen éves gyakorlat szokott lenni.

Gyakran szponzorai a városi rendezvényeknek
A Pintér és Társa Kft. jelentős támogatója a városi rendezvényeknek, sporteseményeknek. Saját labdarúgó csapatával folyamatos résztvevője a városi labdarúgótornáknak. Többször megkapták „Az év szponzora” díjat, és „Abonyiak Abonyért” kitüntetésben is részültek.
Folyamatban van az engedélyeztetés
Az esőzés visszavetette a tereprendezései munkákat, de már csak az utolsó simítások vannak hátra, és az engedélyeztetés van folyamatban. Ezt követően várható az új csarnok hivatalos átadója.
A Pintér és Társa Kft. többnyire jó kapcsolatot ápol a helyi vállalkozásokkal. - Oda-vissza segítünk egymásnak. Annak nincs értelme, hogy vállalkozás-vállalkozással a végtelenségig háborúzzon vagy haragot tartson, mert mindig a békességre kell törekedni. Ezt sokan elfelejtik – summázta véleményét Pintér József cégvezető.
Abony Város Önkormányzata nevében gratulálunk a fejlesztéshez, és további jó vállalkozást kívánunk!
Cikk: Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás
Az alábbiakban a cég elérhetőségét tesszük közzé:
Elérhetőség:
Cég neve: Pintér és Társa Kft.
Székhely: 2740 Abony, Ceglédi út 61.
Tel.: +36-53-562-195
Fax: 36-53-562-196
Web: www(pont)karimagyartas(pont)hu
Cégvezető: Pintér József, Gyigor Sándor, Sass Tamás
Látogassanak el a Pintér és Társa Kft. honlapjára, ahol megtekinthető a cég által gyártott termékek széles választéka! www.karimagyartas.hu