Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2016. évi fotógaléria

2016. évi fotógaléria
 
(a képekre kattintva nyílnak meg a fotógalériák)
 
   
 Andante Kamarakórus karácsonya Kinizsis karácsonyi ünnepség Sogyogyis karácsonyi ünnepségIdőseket köszöntött a Karitász
   Fotók: Járdány Vanda 
    
 A Gyulai iskola karácsonyi hangversenye Ünnepi Képviselő-testületi ülés Idősek köszöntése A 102 éves Egedi Józsi bácsit köszöntöttük
    
  
 Az öröm gyertyáját is meggyújtottuk Meggyújtottuk a második gyertyát Varga István Utánpótlás Kézilabdatorna Véradóinkat köszöntöttük
   
 Birkóztak az óvodásaink Prózákat hallgattunk a Kinizsiben Meggyújtottuk az első adventi gyertyát Köszöntöttük a Város Karácsonyfáját
    
 Egy este a Parázs Táncszínházzal Verseket hallgattunk a Pingvines ovisoktól Márton napján felvonultunk a lámpásokkal Manókkal foglalatoskodtunk
    
   
Makóval kézilabdáztunk Kerékpárokat regisztráltunk Szüreteltünk a Somogyiban Kazinczy Ferencre emlékeztünk
    
    
 Szépítettük a Szivárványt Kiállítottunk az Abonyi Foltvarrókkal 1956-ra emlékeztünk Tizenhetedszer is futottunk
    
    
 Megemlékeztünk az Aradi 13-ról Szeretetvendégségben voltunk Időseket köszöntöttünk Szüreteltünk a Szivárványban
    
    
Dolhait & Janzát hallgattuk Sétáltunk a mellrák megelőzéséért Rárepültünk Abonyra! Légi felderítettünk rendőreinkkel
    
   
 Botlatóköveket raktunk le Makai Mátéra emlékeztünk Díszpolgári címet adtunk át Horgásztáboroztunk
    
   
 St. Martin elvarázsolt bennünket  Nosztalgiáztunk a Nosztalgiakórussal Főztünk és tó partyztunk Felavattuk a megújult Benu Patikát
    
   
 Ügyeskezűek a gyerekeinkSportcsarnok parkettát csiszoltunk Lovasfogatokat hajtottunk Kerékpárokat regisztráltunk
    
    
ElballagtunkPontyot fogtunk, nem harcsátKiállítottunk a Rozsdásékkal Labdába rúgtunk a Szent István napi tornán
    
    
ÉkszerbalettoztunkTrianonra emlékeztünkDr. Zacher Gáborral okosodtunkKitüntettük pedagógusainkat
    
    
GyermeknapoztunkHőseinkre emlékeztünkTornaünnepélyen mozogtunkFórumoztunk a rendőreinkkel
    
   
KomáromigépeztünkFúvószenekarokkal találkoztunkGyermekmosolyokat okoztunkÁllatkert volt a hátizsákunkban
    
    
AkrobatikáztunkKézilabdáztunkPünkösdi királyt választottunk Erős emberek voltunk
    
    
Szemetet szedtünk önkénteskéntÓvodás rendőri akcióban vettünk résztPalántát árultunkKinyitottuk a strandot 
    
    
 "Betaláltunk"Kiállítottunk Komáromi Józseffel Oviolimpián is megmérettünkDrogprevenciós vetélkedtünk
    
    
Derék katonáink vannakAkrobatikáztunkSzavaltunk József Attila emlékéreOvis szavalókat hallgatunk
    
    
Március 15-re emlékeztünkHerendiknek adtunk otthontFeltártuk a Mechanika kincseitVandálok martalékává váltunk
    
   
 SakkoztunkMegünnepeltük a Kultúra Napját Bort és pogácsát kóstoltunk Doni megemlékezést tartottunk
    
  
Galambokat állítottunk kiElűztük a telet a GyöngyszemekkelÖsszejöttünk az Idősek KlubjábanFestettünk Szávai Rolanddal
 
 
 „Minden települése szép az én hazámnak, de legszebb benne mégis szűkebb pátriám Abony. Bármikor nézem mindig más a táj… Nyara vidám, harsogó, kacagástól hangos. Az ősz ezerszínű hulló levelétől szép. Tele a gyermekkor szánkó-csilingelő álomvilágát idézi… A tavasz pedig? Mindig ifjuvá varázsolja ezt az ősi települést. Krónikája egyszerű, hétköznapi. Az ország nagy eseményeihez mérten azt is mondhatnánk – itt Abonyban nem történt semmi…” Györe Pál
 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz