Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017. évi fotógaléria

 
 
Kattintson a képre a galériák megtekintéséhez!
 
   
   
  Befejeződött a Pingvines Óvoda korszerűsítése 
   
   
Negyedik adventi gyertyagyújtásÜnnepi Képviselő-testületi ülés Harmadik adventi gyertyagyújtás
   
  
Somogyi iskola karácsonyi ünnepségeGyulai iskola karácsonyi hangversenyeMegújult a Falumúzeum
   
   
Szivárvány ovisok a Mészáros VendéglőbenMegédesítette a gyermekek karácsonyát
az abonyi tanítónő
Kézilabdás bankett
   
  
Roma TáncházMásodik adventi gyertyagyújtásDíszpolgárok találkozója
   
   
Rendőrök vitték iskolába az abonyi kislánytLátni és látszani rajzpályázatKocsis Tibor adventi koncertje
   
   
Kerékpárosokat ellenőriztekFocistáinkat ünnepeltükElső adventi gyertyagyújtás
   
   
Véradók ünnepségeAkrobatikus Torna Magyar BajnokságXXV. Abonyi Zenésztalálkozó
   
   
Ünnepi készülődés AbonybanMárton-napi lámpás felvonulásKatonai együttműködés
   
   
 Hegedű- és Vonós Kamarazenei Fesztivál Szociális dolgozóinkat köszöntöttük Fákat ültettünk
   
  
 Kazinczy Ferencre emlékeztünkSzüreti mulatság a SomogyibanElkészült a Szolnoki úti gyalogátkelő
   
  
 Grundbirkózó verseny 1956-os városi megemlékezésHáromszoros jubileum a
Humán Szolgálató Központban
   
   
 Gobelin kiállítás Sikertörténet a levenduladíszek készítése Minősítő verseny a Dalmásoknál
   
   
 Idősek köszöntése Családi nap az iskolaotthonban Mini atlétika verseny a Gyulaiban
   
  
 Megépült az új parkoló Gergely Róbert koncertjét hallgattuk Felújítottuk a Garas-óvodát
   
   
 Korszerűsítettük a Pingvines Óvodát Könyvek közelrőlFiatal állatorvosainkkal beszélgettünk
a könyvtárban
   
  
 Acsai Roland íróval találkoztunk Sétáltunk a mellrák
megelőzéséért
 Időseket köszöntöttek a
Gyulai iskolában
   
   
 Telt házas "Parázs" est Kinizsi gólyavató Érzékenyítő napon vettünk részt
   
  
 Kézilabdáztunk Makai Máté emlékére Csodakapun át a GyöngyszemekbeSzemetet szedtünk
   
  
 A Vigyázó-kastélyban vendégeskedtünk Kézműveskedtünk Erős Emberek Versenye
   
   
 Szent István-napi programok 170 éve robogott be az első vonat AbonybaTó Partyztunk
   
   
 ifj. Tóth Sanci vb
szerepléséhez szurkoltunk
 Lehűtöttük magunkat az
abonyi strandfürdőben
 Felújították a Szivárvány Óvoda
csoportszobáját
   
  
 Sajtótájékoztató a III. Tó Party előkészületeiről Járdát építettek a Gyulai iskola előtt Szökrön László városi képviselőre emlékeztünk
   
 
 Nótások találkoztakAbonyi Lovas NapokEgészségügyi dolgozóinkat köszöntöttük
   
  
 Levendulát szüreteltünk Átadó ünnepség a Kinizsi gimiben Rendőrségi razzia
   
   
 Elballagtak az általános iskolások Névnapozás az Idősek KlubjábanPünkösdöltünk
   
   
Virágosítottuk Abonyt!Fergeteges terepfutáson vettünk résztTrianonra emlékeztünk
   
   
Pedagógusainkat köszöntöttükAlbertirsával futballoztunkGyermeknapi horgászverseny és családi nap
   
   
Néptáncbemutatón vettünk részt a
Gyulai iskolában
Megemlékeztünk a Hősök-napjánHelytörténeti vetélkedő döntőjén jártunk
   
   
 Rendőrségi osztályfőnöki órán jártunk Labdába rúgtunk a KiD FC-vel Gyermekek arcára csaltunk mosolyt
   
 Szülők építettek sportpályát a Gyulaiban Elballagtunk a Kinizsisekkel Apró versmondókat hallgattunk
   
 A bölcsődék napját ünnepeltük Szülők szépítették a Somogyi iskola udvarát Abony Kupán tornáztunk
   
 Sportnapoztunk a Kinizsivel Eredményes közmunka-programok Évet értékeltünk polgárőreinkkel
   
 A Cári Trió zenéjére kapcsolódtunk kiP. Kovács István kiállításán jártunk  Húsvéti díszkiállítást nyitottunk meg
   
Zenés irodalomórát hallgattunk Szavaltunk az abonyi ifjúsággal Borokat és pogácsákat kóstoltunk
   
 Oviolimpián indultunk"Bújócskáztunk" Megemlékeztünk 1848-'49-ről
   
 Bereki SramliztunkA H.A.N.E-val ünnepeltünkSportbáloztunk
   
  
 Nagy Gáborra emlékeztünk Galambturbékolást hallgattunkTüzet gyújtottunk apáink emlékére