Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Egyesületek, társadalmi szervezetek

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon azokat a társadalmi szervezeteket (egyesületek, alapítványok) és sportegyesületek szeretnénk bemutatni, melyek Abony városában működnek, aktívan bekapcsolódnak a város közéletébe.
 
Szöveges, képes adataikat, esetleges adatváltozásokat kérjük juttassák el a Polgármesteri Hivatal Titkárságára, vagy az abony@abony.hu e-mail címre.

Alapítványok, társadalmi szervezetek, egyesületek:
 
Városunk Fejlődéséért Egyesület
2740 Abony Vasút út 56/c
Elnök: Varga Sándorné

Abonyi Fúvószenekari Egyesület
2740 Abony Kálvin út 1.
Elnök: Gulykáné Gál Erzsébet
Abonyi Muzsikáló Gyermekekért Alapítvány 
2740 Abony Kálvin út 1. 
Elnök: Bakosné Kocsi Judit

Abonyi Lajos Falumúzeum Baráti Köre
2740 Abony, Vasút út 16.
Elnök: Korbély Csabáné
 
Abonyiak Abonyért Alapítvány
2740 Abony, Kossuth tér 1.
Elnök: Pető Zsolt

Egyedül Nem Megy Alapítvány
2740 Abony, Tószegi út 25/A
Képviselő: Járdányné Dóka Mária Magdolna
Honlap: www(pont)egyedulnemmegy(pont)com
E-mail: egyedulnem@gmail.com

Magyar Galamb és Kisállattenyésztők V227. sz. Egyesülete
2740 Abony, Kálvin utca 1.
Elnök: Deák Sándor

Együtt a Gyermekekért Alapítvány
A Somogyi Imre Általános Iskola alapítványa
2740 Abony, Szelei u. 1.
Elnök: Csizmadia Mihályné

Együtt Egymásért Alapítvány

2740 Abony Bicskei út 2.
Elnök: Falusi Mónika   

Kék Madár Jóléti Alapítvány
2740 Abony, Szilágyi Erzsébet u. 3.
Elnök: Deákné Orosz Zsuzsanna  

Összefogás Egy Jobb Abonyért - Városvédő, Városfejlesztő és Városszépítő Közhasznú Egyesület
2740 Abony Köztársaság út 1.
Elnök: Gedei Gábor

Óvodás Gyermekeinkért Alapítvány
2740 Abony Bethlen Gábor utca 3.-5. 
Elnök: Molnár Gyuláné   

Nagyabonyi Színkör
2740 Abony, Kálvin utca 1.
Elnök: Király Béláné

Sportegyesületek:
 
2740 Abony, Bocskai u. 6.
Tel.: +36-70/948-6116
Elnök: Tóth Sándor

Abonyi Birkózó Club
2740 Abony, Nagysándor József u. 20.
Elnök: Lőrinczy László
Honlap: www.abonyibirkozas.hu
 
Abonyi KID Football Club
2740 Abony Kossuth tér 18.
Elnök: Gulyás Norbert
Honlap: www.kidfcabony.com

Abonyi Horgász Egyesület
Elnök: Molnár Károly
2740 Abony, Nagykőrösi út 47.
Tel.: 30/ 637-2664
Honlap: www.abonyhorgasz.hu
E-mail: abonyhorgasz1@freemail.hu

Abonyi Kézilabda Club
2740 Abony, Kossuth tér 18.
Elnök: Bárány József
E-mail: barany_jozsi@freemail.hu
Tel.: 30/ 307-1469
Női, férfi szakosztály vezető: Mádi Csaba
E-mail: csaba.madi@gmail.com
Tel.: 20/231-5787
Web: www.abonyikezilabda.hu

Power Karate Sportegyesület
2740 Abony, Szeretet u. 3/a
Elnök: Krupincza Andrea
Honlap: www.powerkarate.hu

Abonyi Sakk Egyesület
2740 Abony Ceglédi u. 10.
Elnök: Dr. Bálványos István

Abonyi Torna- és Akrobatika Klub
2740 Abony Vörösmarty u. 14.
Elnök: Dudás Aranka
 
Fiatalok Egészséges Életmódjáért Egyesület
2740 Abony Bethlen Gábor utca 14.
Elnök: Drávay Csaba

Fergeteg Triatlon SE
2740 Abony Nagykőrösi út 22.
Elnök: Medveczky Edit 
Honlap: www.fergetegabony.hu

Nagyabonyi Íjászok Hagyományőrző és Sport Egyesülete
2740 Abony, Újszászi út 81.
Elnök: Molnár Gábor

Abonyi Lovas Klub
2740 Abony, Könyök u. 20.
Elnök: Jandácsik István

Abonyi Újvilág Vadásztársaság
2740 Abony, Radák u. 2.


Egyéb helyi csoportok:

Karitász Abonyi Csoportja
Vezető: Dr. Tóth Katalin

Tájvilág Szociális Szövetkezet 
2740 Abony Ceglédi út 68. 
Dorogi Julianna elnök