Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Abony külterületi útjainak fejlesztése és a karbantartáshoz szükséges munkagép beszerzése

 
Kedvezményezett neve:Abony Város Önkormányzata
Pályázati felhívás címe, kódszáma:Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges ero- és munkagépek
beszerzése, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16
Projekt címe:Abony külterületi útjainak fejlesztése és a karbantartáshoz szükséges munkagép beszerzése
Szerződött támogatás összege:119.610.357 HUF
Támogatás mértéke:90,00%
Projekt tartalmának rövid bemutatása:A Belsőerdő-, a Temető- és a Táborhegy-dűlő esetében útalap, ill. mezőgazdasági makadámút kialakítása a meglévő földút felújításával. Kőröstetétlen Község Önkormányzatával konzorciumi megállapodás keretében külterületi utak karbantartásához szükséges erőgép (traktor), munkagép (gréder) és faaprítógép beszerzése.
Projekt tervezett befejezése:2019. április 30.
Projekt azonosító száma:1824925995

***

2019/09/19

Több külterületi út megújult Abonyban


Eredményesen megvalósult az „Abony külterületi útjainak fejlesztése és a karbantartáshoz szükséges munkagép beszerzése” című projekt Abonyban, melyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból 119,61 millió Ft összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Az építési munkák 2019. május hónapban fejeződtek be, a karbantartáshoz szükséges gépek és berendezések forgalomba-helyezése és átvétele 2019. július végén történt meg.

imgp0652.jpg
 
Az útépítési munkák kivitelezését a közbeszerzési eljárás során kiválasztott, legkedvezőbb ajánlatot tevő Duna-Tisza Aszfalt Korlátolt Felelősségű Társaság végezte. A fejlesztés a szerződésekben rögzített minőségben és határidőben elkészült. A közel 100 millió Ft összegű európai uniós és hazai költségvetési támogatás segítségével Abony város külterületén - összesen mintegy 4312 méter hosszúságban - stabilizált, hatékonyan karbantartható úgynevezett makadám típusú utat alakítottak ki a korábbi földutak nyomvonalában. A Belsőerdő dűlőben összesen 1477 fm, a Temető dűlőben 1057 fm, a Táborhegy I. és II. dűlőkben 1778 fm hosszban készült el az új pályaszerkezet, valamint a csapadékvíz kezelését biztosító szikkasztó árokrendszer.

imgp0666.jpg

Abony Város Önkormányzata a belterület határát képező Szondi utca és a Temető dűlő közötti 255 fm-es szakasz felújítását önerőből készíttette el. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló beruházásnak köszönhetően, több mint 500 lakos életkörülményeinek és munkába járásának, valamint 18 vállalkozás gazdasági feltételeinek javulása várható. A projekt keretében, közel 20 M Ft összértékben a külterületi utak karbantartásához szükséges erő- és munkagép vásárlására került sor Kőröstetétlen Község Önkormányzatával való konzorciumi megállapodás alapján. A támogatott projekt eredményeként Abony Város Önkormányzata egy erőgépet (traktor) és egy munkagépet (gréder) szerzett be. Kőröstetétlen Község Önkormányzata egy faaprító gépet vásárolt.

imgp0670.jpg

A Vidékfejlesztési Program keretén belül a „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 azonosító számú felhívásra benyújtott projekt 90 %-os támogatási intenzitás mellett valósult meg. Abony Város Önkormányzata 25.219.767.- Ft önerővel járult hozzá a fejlesztéshez, melynek forrását a 2019. évi költségvetéséből biztosította. Kőröstetétlen Község Önkormányzata 171.128.- Ft önerővel járult hozzá a fejlesztéshez, melynek forrását a 2019. évi költségvetéséből biztosította. A projekt teljes bruttó összköltsége 145.001.251,-Ft

imgp0685.jpg

Abony Város Önkormányzata
Fotók: Jandácsik Pál
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson az egyik képre!)

2019/05/02

A Táborhegy dűlő után a Temető és a Belsőerdő dűlőben is több útszakasz megújult

   Helyszíni bejárást tartottak a mai napon a Temető és a Belsőerdő dűlőkben, ahol megtekintették a nemrégiben felújított útszakaszokat. Az elmúlt hónapokban pályázati forrásból makadám utat alakítottak ki a Táborhegy, a Temető és a Belsőerdő-dűlők egyes útszakaszain.


A képre kattintva fotógaléria nyílik!

   Abony Város Önkormányzata a belterület határát képező Szondi utca és a Temető dűlő közötti szakasz felújítását a önerőből végeztette el.   

   Jelenleg a külterületi utak karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése van folyamatban.   
 
Abony Város Önkormányzata
Szerző: Darányi Erika
Abony.hu fotók: Szilágyi Tamás
 
***

2019/02/12

Tájékoztató a VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú,
"Külterületi helyi közutak fejlesztése"
című pályázat fizikai megvalósításának aktuális státuszáról

   A pályázatot az első értékelési szakaszban 2017. január 23-án nyújtotta be az önkormányzat. A Magyar Államkincstár 2018. március 27-i értesítése alapján, pályázatunkkal kapcsolatban a Miniszterelnökség támogató döntést hozott, melynek értelmében:

- Abony Város Önkormányzata 114.346.917.- Ft,
- Kőröstetétlen Község Önkormányzata 5.263.440.- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásra jogosult, 
- A támogatás összege összesen: 119.610.357.- Ft, 
- A projekt teljes költsége összesen: 144.906.643.- Ft.

A projekt megvalósításához szükséges szolgáltatási szerződések aláírásra kerültek. Az útépítési munkák kivitelezőjének kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolításra került. A 2018. július 31-i rendkívüli ülésen a Képviselő-testület a Z-112/2018 (VII.31.) számú határozatában a Duna-Tisza Aszfalt Kft.-t hirdette ki nyertes ajánlattevőnek. A kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárását követően 2018. szeptember 04-én került sor a Táborhegy, a Belsőerdő és a Temető dűlő útfelújításra vonatkozó Vállalkozási szerződések aláírására.

Munkaterület átadás-átvétel időpontja: 2018. szeptember 06.
A szerződésben rögzített befejezési határidő: a szerződések aláírását követő 250 naptári nap.

Jelenlegi státusz:

Útfelújítás:

A kivitelező első ütemben a Táborhegy dűlő útfelújítási munkáit kezdte meg. Tájékoztatásuk alapján a makadám rendszerű pályaszerkezet és a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése várhatón 2019. február második felében elkészül. A Temető dűlő útfelújítási munkáit 2018. december hónapban elkezdték, de a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a munkavégzést felfüggesztették. Kivitelező tájékoztatása alapján ezen szakasz felújítási munkáit 2019. február végén folytatják.


A pályázat megvalósításának jelenlegi állapota - Nagyításért kattintson a képre!


Eszközbeszerzés:

A „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő-és munkagépek beszerzése” című projekt keretén belül az erőgép, a gréder és a mobil faaprító berendezés beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás folyamatban van. Ajánlattételi határidő  2019. február 11. Az ajánlatok szakmai értékelését és a legkedvezőbb ajánlattevő kiválasztására vonatkozó Képviselő-testületi döntést követően várhatóan 2019. március elején kerül sor a szerződések aláírására.

Abony Város Önkormányzata

***
 
2018/10/01

Videó: Már javában zajlik a külterületi dűlőutak felújítása
 
A teljes képernyős nézethez nyomja meg a négyzetet a lejátszó jobb alsó sarkában!
Internetsebessége függvényében a videó lejátszása akadozhat. Ebben az esetben állítsa meg pillanattal a lejátszást,
hogy a folyamatjelző betöltődjőn, utána zökkenőmentesen tovább nézhető.

***


FOTÓGALÉRIA - Külterületi dűlőutak felújítása (2018.10.01-i állapot)
Klikk a képre a galéria megtekintéséhez!

***

2018/09/06


A sajtóközlemény nagyításáért kattintson a képre!

***

2018/09/04

Kezdődik a külterületi dűlőutak felújítása Abonyban!

   Örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a fizikai megvalósítás szakaszába lép a külterületi dűlőutak felújítása Abonyban.

   A közbeszerzési eljárás lezárását követően a mai napon, a legkedvezőbb ajánlatot tevő Duna-Tisza Aszfalt Korlátolt Felelősségű Társaság képviselőjével, Tóth Andrea ügyvezető igazgató asszonnyal aláírásra kerültek a vállalkozási szerződések.



   A szerződések alapján két önálló területi pozíció szerint kerül sor a megvalósításra. Az 1. rész a Belsőerdő-dűlő és a Temető-dűlő, a 2. rész a Táborhegy-dűlő által érintett utak kivitelezésére vonatkozik.

   A vállalkozó által készített ütemterv szerint 2018. évben a fentebb részletezett 1. rész kivitelezési munkáira kerül sor, 2019. évben a 2. rész megvalósítása történik meg.

   A kivitelezővel történt egyeztetés alapján a munkaterület átadás-átvétel 2018. szeptember 06-án, 11:00 órakor lesz. A munkaterület átadását követő 2 hétben előkészítő munkák elvégzésére kerül sor.
 
   Az útfelújítási munkálatok megkezdése előtt a vállalkozó Abony Város Önkormányzatával egyeztetve forgalomtechnikai terveket készít. Amennyiben a kivitelezés során forgalomkorlátozásra kerül sor, arról előzetesen tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot.
 
A projekt megvalósításának szerződés szerinti véghatárideje a szerződés aláírását követő 250. naptári nap.
 
Abony, 2018. szeptember 04.
 
Abony Város Önkormányzata
 
Abony.hu fotók: Darányi Erika
 
*** 
 
2018/03/23
 
Nyert Abony város dűlőutak felújítására benyújtott pályázata 
 
   Örömmel értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Abony Város Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretén belül sikeres pályázatot nyújtott be a „Külterületi helyi közutak fejlesztése és önkormányzati utak kezelését biztosító gépek beszerzése” című, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú pályázati kiírásra.

   Az önkormányzat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat finanszírozásából 119.610.357,-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.

   A projekt tervezett bruttó összköltsége: 144.907.000,-Ft, melyből Abony Város Önkormányzata 26.390.147,-Ft önerőt biztosít.

   Az európai uniós és hazai központi költségvetési előirányzat támogatásából, valamint az önkormányzat költségvetéséből az alábbi fejlesztések valósulnak meg:   A Belsőerdő-, a Temető- és a Táborhegy-dűlő esetében útalap, ill. mezőgazdasági makadámút kialakítása a meglévő földút felújításával.

Az alábbi térképeken piros színnel jelöltük a fejlesztéssel érintett területeket:
(a megtekintéshez kattintson a címekre)
 
 
 

   Abony Város Önkormányzata Kőröstetétlen Község Önkormányzatával konzorciumi megállapodás keretében sikeresen pályázott továbbá a külterületi utak karbantartásához szükséges erőgép (traktor), munkagép (gréder) és faaprítógép beszerzésére is.

   Köszönetünket fejezzük ki a pályázat elkészítésében résztvevőknek: az Abonyi Városfejlesztő Kft., a Polgármesteri Hivatal és a Településfejlesztési Osztály munkatársainak, valamint a támogató döntést hozóknak, továbbá Magyarország Kormányának és az Európai Uniónak.

Abony, 2018. március 23. 

Abony Város Önkormányzat
Képviselő-testülete