Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 június 25 kedd - 09:43:40     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

gaal_timi01.jpgEgy hatalmas show keretében ért a döntőjéhez a Magyarország Szépe 2019 című verseny. A rendkívül rangos megmérettetés nyertese végül Nagypál Krisztina lett, aki Thaiföldön képviselheti majd országunkat a Miss Worldön, a top 20-as mezőnybe viszont – amely később 16-ra szűkült – egy abonyi származású fiatal is bejutott! Gaál Tímea is négyféle öltözékben: bikiniben, nemzeti ruhában, estélyiben és „kreatív tourban” sétált végig a kifutón, és meg sem állt a második helyig, így ő lett a Magyarország Szépe 2019 első udvarhölgye!
– Hatalmas megtiszteltetés, hogy idén én lehetek a Miss World Hungary első udvarhölgye – nyilatkozta az abony.hu-nak Gaál Tímea. – Nagyon jól bizonyítja ez az eredmény, hogy egy kisvárosból is szép, nagy sikereket lehet elérni, ha kellő kitartással és alázattal rendelkezünk. Minden lányt arra buzdítok, hogyha van benne egy kicsi affinitás a megmérettetéshez, vagy csak tapasztalatot szeretne szerezni, induljon benne, mert nincs veszítenivalója. Nekem sem az volt elsődleges célom, hogy az első helynek járó koronát hozzam haza. Mindig csak kis célpontokat tűztem ki magam elé az egész verseny során. Először a top 20-ba való bekerülés volt a cél. Amikor bekerültem a táborba, akkor az alversenyeket szerettem volna „túlélni”. Onnan az élő show után a top 5 volt a cél. Nagyon örültem, amikor bekerültem a top 5-be. Külön öröm és boldogság volt, hogy mindezek után a a második helyen végeztem.
Tímea kihívásnak fogta fel a versenyt, amire testileg ugyan csak február óta készült igazán, de lelkileg folyamatosan trenírozta magát.
gaal_timi02.jpg– Évek óta terveztem, hogy jelentkezem erre a versenyre, de mindig közbejött valami, ami miatt ez meghiúsult – leginkább a vizsgaidőszakok miatt, mert nagyon fontosnak tartottam a tanulmányaimat. Tudtam, hogy nagyon kemény feladat előtt állok. A tábor rendkívül erős fizikai és mentális kihívást jelent minden lány számára, ahol voltak mindenkinek nehezebb és könnyebb napjai, pillanatai, de úgy érzem, hogy a feladatomat a lehető legjobban végeztem el. Ennek szerencsére meg is lett az eredménye.
Tímea szeretne továbbra is a szépségiparban, illetve a modell szakmában dolgozni, amíg van rá lehetősége, de azt sem akarja, hogy az egyetemi tanulmányai kárba vesszenek.
– Szeretném ezt a két dolgot „összegyúrni”. Orosz nyelvű hírolvasónak készülök, ami nagyon egyedülálló munkakör. Majd az idő eldönti, hogy milyen utat kell még bejárnom ahhoz, hogy ezt elérjem – összegezte a gondolatait Tímea, akinek a naptára nagyon sűrű a versennyel járó kötelezettségei miatt.
Abony városának valamennyi lakosa nevében kitartást, jó munkát, hasonlót sikereket kívánok neki, illetve azt, hogy élje meg továbbra is az álmait!
Ezúton várunk szeretettel minden érdeklődőt a Miss World Hungary 2019 első udvarhölgyének, Gaál Tímeának a köszöntésére június 29-én 17 órára az abonyi művelődési ház előtti térre, ahol köszöntőt mond Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony város polgármestere is. Gaál Tímea egy nyílt interjú keretében beszélni fog az élményeiről, tapasztalatairól, amelyek különösen a szárnyaikat bontogató fiatalok számára lehetnek érdekesek!
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotók forrása: Gaál Tímea facebook oldala
gal_timi_hirdets.jpg
 
(A nagyításhoz kattintson a képre!)

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz