Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 június 25 kedd - 16:46:33     Egyesületi hírek      Hozzászólás0

eselyegyenloseg2019.jpgMozgáskorlátozottak Közép-Magyaroszág i Regionális Egyesülete 2019.június 7 én tartotta Vácon Esélyegyenlőségi napját, melyet Dr. Chikán Csaba emlékére ajánlottak fel.
A megnyitó a művelődési ház aulájában volt a rendezvényre nagyon sokan elmentek.
A világ nagyon sokáig medikai (gyógyászat) alapon fordult a fogyatékkal élők felé, de a múlt század '70-es éveitől már inkább emberjogi kérdés a törődés, hogy az érintettek a társadalom teljes értékű tagjaiként élhessék meg mindennapjaikat. Kiemelt felelőssége van ebben, a szükséges feltételek megteremtésében a mindenkori döntéshozóknak, a különböző szinteken tevékenykedő vezetőknek. Ugyanakkor a legnagyobb feladat a szakemberekre hárul, tehát őket illeti elsősorban a köszönetnyilvánítás – mondta köszöntőjében Fördős Attila polgármester, megemlítve, hogy dr. Chikán Csaba példát mutatott áldozat vállalásból. Köszöntötte a résztvevőket, a sorstársakat Roszik Csaba, a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület helyi csoportjának új vezetője is, aki úgy fogalmazott, hogy az elődök lefektette alapokra építve az érdekérvényesítés, a figyelemfelhívás módjait tekintve folyamatosan alkalmazkodni kell a modern kor kihívásaihoz és feltételeihez.
Az emlékező beszédek követően szavalt Drexler Sándor, Faludi Szilvia vezetésével dalokat adtak elő a fogyatékkal élők Tabán utcai otthonának gondozottjai (zongorán kísérte őket Marót Géza), s nagy sikere volt Kovács Ferenc gitáros-énekes is. Fördős Attila Vác város polgármestere átadta a „Fogyatékossággal élő váci emberekért díjat, amelyet Járja Andrea intézményének nevében vett át Szociális Szolgáltatások Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállása és Nappali Melegedője.
eselyegyenloseg201902.jpgA nap további részében az egyik teremben vetített képekkel, előadásokkal felidézték a résztvevők dr. Chikán Csaba munkásságát. Az 1970-es évek elején, Magyarországon a mozgássérült emberek előbb sportegyesületeket hoztak létre. 1977-ben a szervezéssel addig próbálkozó emberek gyógyító intézményekben találkozva vitatkoztak egy országos érdekvédelmi szervezet létrehozásának szükségességéről, annak módjáról. 1979 októberében csatlakozott ehhez a munkához 6 egyesület megalakította a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Együttműködési Bizottságát.
Rokkant Személyek Nemzetközi Éve 1981-ben folytatódott az egyesületek létrehozása valamennyi megyében és az általuk képviselt országos szövetséget. 1980 szeptemberében politikai és állami döntés született arról, hogy több évtizedes sikertelenséget következtében engedélyezik a fogyatékkal élő emberek országos szövetség megalakulását, amelynek folytatásra  MEOSZ első elnökségének tagjaira. Megválasztották a küldötteket az alakuló Küldöttközgyűlésen, amely 1981. június 13-án amikor megválasztották vezetőit és elfogadták az Alapszabályt. A Szövetség 1981 novemberében kezdte három alkalmazottal és csekély állami támogatással és a ma már jelenlegi helyen fogadja a segítségre szorulókat.
eselyegyenloseg201903.jpgA MEOSZ a mozgássérült emberek legjelentősebb hazai érdekképviseleti szervezete. A Szövetség egyben a legrégebbi és – százötvenezres aktív tagságával – az egyik legnagyobb civil szervezet is Magyarországon. Szövetségünket, a MEOSZ-t 1981-ben a mozgássérült emberek helyi egyesületei hozták létre és az óta is ők irányítják. Minden megyében működik egyesületünk, vannak megyék, ahol több is. Az egyesületek a tagsággal való közvetlen kapcsolattartásra több mint 900 helyi csoportot hoztak létre, amelyek lefedik az ország egész területét, így a legtöbb településen számítani lehet munkájukra. Tagsági viszony alapján vagy egyébként szorosan együttműködünk minden olyan szervezettel, csoporttal, amely mozgássérült emberekkel foglalkozik. Így számos egyesülettel, alapítvánnyal, szövetséggel igyekszünk hatékony munkamegosztást kialakítani és fenntartani.
A MEOSZ és tagegyesületei döntő többsége közhasznú szervezet. A különböző iskolákat képviselő diák vendégek pedig érzékenyítő foglalkozásokon vehettek részt. A foglalkozást vezették: Oravecz László autista tapasztalt szakértő, Okos Levente látássérült, Kanyó Zsolt egyesület alelnöke mozgássérült. A rendezvényt követően számos emlék elevenedet meg a kötetlen beszélgetések során felidézve a rég múltat.                                            
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Bellay Katalin
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz