2015 május 11 hétfő - 17:01:19 Intézményi hírek Hozzászólás0
Az alábbiakban Kavecsánszkiné Pál Erika igazgatónő ballagási köszöntő beszédéből közlünk részletet.
"Tisztelt Vendégeink! Édesanyák, édesapák, nagyszülők, testvérek, rokonok. Külön köszöntöm Mádi Lajos alezredes urat, és Catarina Stenderst, akik az itt töltött kevés idő alatt is jól megismerik az iskolai életünket.Meghívást kapott tőlünk a KLIK Ceglédi Tankerületének igazgatója is, aki megkért, hogy tolmácsoljam jókívánságait, eredményes érettségi vizsgát kíván minden végzős diáknak. Goethe soraival szeretném köszönteni Önöket:
„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.” /Goethe/
A búcsúzó diákokat ünnepeljük ma. Feldíszítettük az iskolát, útravalónak szánt mottót írtunk a táblákra, virágot, könyvet, tarisznyát készítettünk. Az ünnepbe ugyanakkor egy kis szomorúság is keveredik: a búcsúzás pillanata mindannyiunkban vegyes érzelmeket kelt.
Végre megszabadulhattok minden kötöttségtől, a felelésektől, a dolgozatírástól, de ide kötnek az emlékek, a csínytevések, a barátok, a szerelmek. Ezeket az éveket nem lehet kitörölni, valamilyen nyomot hagy mindenkiben, így bennünk tanárokban is. Nem fogunk, nem is akarunk elfelejteni Benneteket. Az itt eltöltött évek összekötnek bennünket. Gondoljatok néhány pillanatig mindazokra, akik segítettek, bíztattak, bátorítottak benneteket az elmúlt évek során. A szüleitekre, családtagokra, akik a legnagyobb nehézségek idején is mellettetek álltak. Eljött az ideje a hálának, a köszönetnek. Nevetekben az egész családi közösségnek köszönöm azt a sok segítséget, amit a gimnáziumi évek alatt kifejtettek, és kívánom, hogy az Önök büszkeségei, a mi diákjaink megállják helyüket további életük során.
Kavecsánszkiné Pál Erika igazgató"

(Ballagási beszéd - részlet – 2015. április 30.)
Forrás: Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola honlapja