Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2019 június 29 szombat - 12:28:17     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

imgp9366.jpgA Kinizsi Pál Gimnázium rajz- és vizuális kultúra középszintű érettségi gyakorlati vizsgájának munkáiból állított össze kiállítást Molnár Gyöngyi, az intézmény egyik tanára. Brumár Viktória (12. c), Mucsi Bianka (12. a) és Raffai Miranda Margaréta (12. a) portfólióját tekinthetik meg az érdeklődők a Kultúra Háza aulájában.
Az érettségin egy művészettörténettel foglalkozó feladatlapot töltöttek ki a diákok, a szóbeli részben pedig egy nyolc munkából álló portfóliót védtek meg a bizottság előtt, amelynek az összeállítása szigorú feltételek között zajlott. Lehetőleg az utolsó két tanév ideje alatt kellett elkészülniük az anyagoknak. A szempontok szerint az összeállítás tartalmaz két munkát, amelyet az alkotó sikeresnek tart, kettőt, amelyet kevésbé ítél meg jónak, egy olyan alkotást, amit a legkedveltebb technikával hozott létre, egy tárgy tervezésének a dokumentációját, egy tanulmányrajzot, egy képet és szöveget együttesen alkalmazó kompozíciót, illetve egy szabadon választott téma tetszőleges feldolgozását.
Nagyon ritka, hogy három diák érettségizik egy évben rajzból. Általában egy fő választja ezt a tantárgyat, vagy egy sem. A korábbi érettségizők közül kettő művészeti pályára készült. Egyikük Blaskó Kata volt. Mivel ilyen "sokan" készültek idén, úgy döntöttünk, hogy kiállítjuk a munkákat, hiszen elegendő anyaggal rendelkeztünk, és érdekes lehet egy laikus számára is, hogy "mi fán terem a rajz érettségi" – számolt be az abony.hu-nak Molnár Gyöngyi. – imgp9367.jpgA jelenlegi három kiállító közül ugyan egyikük sem készül művészeti pályára, de hobbi szinten biztosan fognak a továbbiakban foglalkozni a képzőművészettel. Látszik a szeretet a munkáikon. Ez egy életre szóló szerelem. Eredetileg csak Viki készült már kilencedik osztálytól céltudatosan a rajz érettségire, Bianka és Vanessza (Miranda) csak tizenegyedik osztálytól. A művészetek iránti szeretetükből választották ezt a tárgyat. Bianka nagy meglepetésnek bizonyult, mert szinte a nulláról kezdte, és rohamtempóban fejlődött. Kiváló, gyönyörű munkái születtek. A védésén tapsot kapott a bizottságtól, ami nem mindennapi egy érettségin.
A kiállítás nagyon tanulságos lehet mindenki számára, különösen pályaválasztás előtt állóknak, akik így kedvet kaphatnak ehhez a megmérettetéshez.
 
Cikk és fotók: Jandácsik Pál
(Nagyításhoz kattintson a képekre!)

65272348_1033828090143800_8627215874496921600_n.jpg