Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'közbiztonsági hírek'
2019 augusztus 12 hétfő - 18:43:01     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

rendorseg.jpgGyújtogatási kísérlet történt augusztus 12-én éjszaka, amelyről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószóvivő-helyettese a következő tájékoztatást közölte:
A rendőrségre bejelentés érkezett, miszerint, 2019. augusztus 12-én 0 óra 50 perc körüli időben egy abonyi telephely egyik ajtaját ismeretlen személy meggyújtotta. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás jelenlegi szakaszában egyéb információt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem ad!

2019 július 18 csütörtök - 18:02:55     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

kerkpros_jrrszolglat.jpgA Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya Kerékpáros járőrszolgálatot indított 2018. év turisztikai időszakában. A tavalyi évben kizárólag Cegléden végeztek ilyen tevekénységet, az idén viszont bővült a szolgálat, így a Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén is megjelennek a szolgálati kerékpárokkal.
2019. július 17-én Abony Városban tartottak kerékpáros akciót. A kerékpáros járőrszolgálat célja elsősorban a gyalogosok és kerékpárosok védelme, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak egy balesetben. Nagyon fontos tudatosítani a gyalogosokban és a kerékpárral közlekedőkben, hogy a KRESZ szabályainak betartásával sok baleset elkerülhető, vagyis ők is felelősek a saját és mások épségéért. Az a cél, hogy az emberek lássák: a kerékpáros rendőrök betartják a közlekedési szabályokat, és ezzel követendő példát mutassanak minden kerékpárral közlekedőnek.
A leggyakrabban előforduló szabálysértések közzé tartozott a járdán történő kerékpározás, illetve a  kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpárral való áthaladás. A gyalogosok védelme érdekében az Abonyi Rendőrőrssel közösen kiemelt figyelmet fordítottak azon járművezetőkkel szemben, akik a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem adtak elsőbbséget a gyalogosok részére.
A nyári szezon ideje alatt, amíg az időjárás ezt lehetővé teszi, a kerékpáros járőrszolgálat folytatódik, mely során Abony Városban is lehet számítani a kétkeréken közlekedő rendőrökre.
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Kapás Béla, rendőr főhadnagy
(A Nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 július 04 csütörtök - 17:32:25     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

rendorseg.jpg
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrse a 47 éves abonyi nő, és társa a 31 éves abonyi férfi ellen.
Abony város térfigyelő kamerája rögzítette amint 2019.07.03-án 10.30 óra körüli időben Abony MÁV állomás kerékpártárolójából egy férfi és egy nő lakatlefeszítés módszerével eltulajdonítanak egy női vázas kerékpárt.
Az Abonyi Rendőrőrs beosztottai a kamerafelvétel alapján beazonosították az elkövetőket akiket lakásukon 2019.07.03-án 11.15 órakor elfogtak és az Abonyi Rendőrőrsre előállítottak. A bejelentett lakcímükön megtartott kutatás során megtalálásra és lefoglalásra került a bűncselekmény elkövetéséből származó kerékpár.
A két elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték.
 
Az abony.hu-nak beszámolt: András Hunor Lehel r.fhdgy.
2019 június 24 hétfő - 11:08:42     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

 1_hrlevl_2019_page-0001.jpg
(Nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 június 13 csütörtök - 11:32:34     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

pickpocketproof-clothing-hero-1400x500.jpgEgy diák számára nincs is szebb annál a napnál, mint mikor vége az iskolának. A nyári szünet alatt is számos veszély leselkedhet ránk.
Kedves Szülők, kedves Gyerekek néhány jó tanács a nyárra.
- Megszokott, hogy mindent kiposztolunk a közösségi oldalakra. Amennyiben nyaralásra megy a család, a nyaralási képeket ne a nyaralás alatt töltsd fel, hanem akkor, ha nyaralásról hazatértél.
- „Jaj, úgy élvezem én a strandot”, de csak akkor, ha az összes értékünk megmarad. Vigyázzunk értékeinkre a strandon, ne hagyjuk őrizetlenül személyes holmijainkat!
- Kirándulás, strandolás alkalmával csak annyi készpénzt tartsunk magunknál, ami feltétlenül szükséges.
- Telefon nélkül egy lépést sem??! A nyári fürdőzések alkalmával nem célszerű magunkkal vinni telefonunk, ha mégis, akkor béreljünk szekrényt, ha van erre mód.
- Ha nyaralni megyünk, kérjük meg szomszédjainkat, hogy vigyázzanak ingatlanunkra, fordított esetben mi is tegyük ugyanezt.
- Lassan itt a forróság, ha elmegyünk otthonról, csukjuk be a nyílászárókat, ne adjunk esélyt az elkövetőknek. A nyári meleg éjszakákon is, csak úgy aludjunk nyitott ablaknál, ha az nem az utcára nyílik.
- Világosítsuk fel a gyermekeinket, ha egyedül tartózkodnak otthon, kit értesítsenek baj esetén, mivel otthon is történhet baleset.

Kellemes időtöltést kíván a Ceglédi Rendőrkapitányság.
2019 június 06 csütörtök - 13:48:36     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

pmrfk_lead_2_754.jpgA Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrsön indult eljárás lopás vétség megalapozott gyanúja miatt egy 19 éves tápiószőlősi férfi ellen, aki a nyomozás adatai szerint 2019. május 26-án napközben egy tápiószőlősi ingatlan garázsából ellopott egy robogót.
A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét azonosították, majd 2019. május 30-án elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók megállapították, hogy a férfi a lopott motort egy tápiószentmártoni férfinak adta tovább, aki kábítószergyanús anyagot adott át részére fizetség fejében.
Az orgazdánál megtartott kutatás során a rendőrök megtalálták a lopott robogót szétszerelt állapotban, továbbá különböző kábítószergyanús anyagokat, valamint azok porciózásához szükséges tárgyakat is találtak.

drug.png

A rendőrök az 57 éves tápiószentmártoni férfit előállítását követően új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, valamint orgazdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. május 31-én elrendelt.
A robogó ellopásával gyanúsított 19 éves férfi az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.
 
Forrás: police.hu
2019 május 16 csütörtök - 15:43:44     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

   Ha vészhelyzet állt elő, hívja a készenléti szervek – a mentők, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv elérését biztosító, ingyenesen hívható, alábbi hívószámokat:

• 104 (a mentők)
• 105 (a hivatásos katasztrófavédelmi szerv)
• 107 (az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv)
• 112 (egységes európai segélyhívó szám)

Mi a vészhelyzet? 

Olyan ember, állat, műszaki hiba, elemi erő, természeti esemény, baleset, betegség vagy élettani körülmény okozta helyzet, ami az életben, testi épségben, anyagi javakban okozott kárral, illetve a természetes és mesterséges környezet fokozott megrongálásával vagy ezek veszélyeztetésével jár, és amelyet a segélyt kérő személy, illetve a környezetében lévők a készenléti szervek helyszíni segítsége nélkül önállóan megoldani nem képesek.


Olvasd tovább...
2019 május 10 péntek - 09:38:46     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

   Útelválasztó betonelemnek ütközött egy pótkocsis teherautó péntekre virradóra a 4-es főút 86-os kilométerénél, Abony közelében.

   Az ütközés következtében a kamion az oldalára borult és forgalmi akadályt okozott, személyi sérülés nem történt. A ceglédi és a szolnoki hivatásos tűzoltók megszüntették az üzemanyagfolyást, áramtalanították és átvizsgálták a szerelvényt, majd biztosították a helyszínt. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelték - tájékoztatta lapunkat Csámpai Attila tű. százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Még több fotó Facebook oldalunkon érhető el!
 
Fotók: PMKI Cegléd HTP


Olvasd tovább...
2019 május 06 hétfő - 12:25:49     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

   Az abonyi rendőrök elfogták azt a férfit, aki Abonyban a sértett őrizetlenül hagyott tehergépkocsiját elvitte, majd azzal balesetet okozott. A Ceglédi Rendőrkapitányság az ügyben a nyomozást bíróság elé állítási javaslattal befejezte.

   A nyomozás adatai szerint a 24 éves férfi 2019. május 3-án 19 óra 40 perc körül a sértett Abony, Vasút úton lezáratlan állapotban leparkolt és őrizetlenül hagyott Kia típusú tehergépkocsijába beült, majd azt indítókulccsal beindította, és elhajtott a helyszínről. Ezt észlelte a gépkocsi tulajdonosa és annak rokona, akik követni kezdték a ceglédi férfit, aki néhány méter megtétele után egy ingatlan kerítésnek csapódott, majd a megrongálódott járművet hátrahagyva gyalog elmenekült a helyszínről. Az esetről a sértett értesítette a rendőrséget. Az abonyi rendőrök a férfit a helyszín közelében elfogták, és előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.


Olvasd tovább...
2019 május 06 hétfő - 08:03:56     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

rendorsegi_hirek_baleset_abony_2018.jpg   Egymásba futott egy kisteherautó és egy személygépkocsi a 4-es főút Abonyt elkerülő szakaszán vasárnap délelőtt.

   A személyautó az árokba sodródott. Az első hírek szerint négy ember megsérült a balesetben, amelyhez a ceglédi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította a járműveket. Az érintett útszakaszon félpályán haladt a forgalom - tájékoztatott a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 32 33 34
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények